2021. július 2., péntek

A Zsidó állam megálmodója ma 117 éve hunyt el

Herz Tivadar, 1860. május 2-án születtet Budapesten, a Dohány utcában. Herzl, Zsidó származású osztrák-magyar író és politikus volt, többeközt a cionista világszervezet alapítója. Családjával együtt 1878-ban bécsbe költöztek, ahol Herz egyetemi irodalmat és jogot tanult. 1884-ben pedig megszererezte a jogi diplomát.

 



Herz Párizsba költözött és újságíróként folytatta karrierjét. A Neue Freie Presse Párizsi tudósítójaként, a Dreyfus ügy tudósítójaként megtapasztalta az egyre erősödő antiszemitizmust. Ennek hatására, 1896-ban írta meg a Der Judenstaat (A Zsidó Állam) című rövid kötetét. Amelyben azt a javaslatot tette, hogy a zsidók a világ minden pontjáról térjenek vissza az őshazába, Palesztínába.

„Nép vagyunk, mert külső ellenségeink kovácsoltak bennünket egy összetartozó néppé … Asszimilálódni nem tudunk és nem fogunk soha, mert a népek ezt lehetetlenné teszik számunkra … Az antiszemitizmust leküzdeni nem lehet, mert ott, ahol zsidók nagyobb számban élnek, ott az antiszemitizmus okait megszüntetni nem lehet … A megoldás csak egy lehet: az önálló zsidó állam!”

1897-ben Herz megjelentette Bécsben a cionizmus hetilapját, majd megrendezte az első Zsidó Világkongresszust Basselben. Útjának elején sok kudarca érte, többek között II. Abdul-Hamid Oszmán szultán elutasította kérelmét a zsidó állam megalapítására. Ennek ellenére Herzl nem adta fel célját és évente megrendezte a cionista kongresszust ahol támogatókat gyűjtött célja elérésének érdekében.

 



1904-ben, Július 3.-án azonban szívbetegségben 44 éves körában meghalt. Végakaratában az mindössze egy kivánságá volt: Annyit kérek, hogy fémkoporsóban apám sírhelye mellett temessenek el, ott fekszem majd addig, amíg a zsidó nép földi maradványaimat Izraelbe viszi”. Ez 45 évvel később került megvalósításra, Izrael megalakúlásása után egy évvel. Jeruzsálemben Herzl nevét viselő hegyen temették el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése