2024. április 8., hétfő

Énekek éneke nemzetközi kántor koncert a Müpában

április 11-én minden kedves érdeklődőt vár a Müpa, a Bartók Tavasz koncertsorozat keretében, ahol neves izraeli es hazai kántorok előadását élvezhetjük, a MÁV Szimfónikus Zenekar kíséretében. Az Énekek éneke című koncerten a kántorok szólóban vagy kisebb-nagyobb együtteseket formálva nemcsak a neves zsinagógai énekszerzők legfontosabb műveit szólaltatják meg, de a tradicionális repertoárból is bőséggel válogatnak.

Kik fognak fellépni?

A Bartók Tavasz április 11-i koncertje igazi „kántor-csúcstalálkozó” lesz, rendhagyó módon a megszkottnál több, hat tenor énekel majd.

Olyan kiválóságok kántorművészetében gyönyörködhetünk majd, mint az amerikai Nissim Saal, a Jeruzsálemi Nagy Zsinagóga kántora, Avraham Kirshenbaum, a budapesti Bethlen téri zsinagóga főkántora, Zucker Immánuel és Európa legnagyobb zsinagógája, a Dohány utcai templom kántora, Rudas Dániel.

A fiatalabb generáció képviseletében fellép a müncheni Ohel Jakob zsinagóga főkántora, Chaim Stern, valamint Raáb Gábor. Az előadás karmestere a Jeruzsálemi Nagy Zsinagóga Kórusának vezetője, a karmester, zeneszerző és énekes Elli Jaffe lesz.

 




És hogy miért lehet mindez érdekes a nem zsidó felekezethez tartozó koncertlátogatók számára is?

A Bartók Tavasz „kántor-csúcstalálkozója” a zsidó zenei világ egy igen színes szeletét mutatja meg a nagyközönségnek.

Ezek a tradicionális, keleties dallamok igazán különlegesek, nem mindennap hallhat ilyet a közönség, ráadásul április 11-én a kántor világban igen elismert, kiváló zenészek közreműködésével kaphatnak ízelítőt a sokszínű zsidó hagyományból a hallgatók. Továbbá, ahogy korábban is említettük, az Énekek éneke címet viselő koncert nem csak tradicionális dallamokat , imákat  és zsoltárrészletek szólaltat meg, de fülbemászó klasszikus – ha úgy tetszik – világi muzsikák szintén hallhatóak lesznek.

 


De mi is az a kántorének?

A héber chazzan, azaz kántor kifejezés helytartót, felügyelőt, látót, előrelátót is jelent, hiszen kezdetben a kántor vezette a közösséget, minden vallási kérdésben segítségükre volt. Akkoriban a közösség nagy része írástudatlan volt, így az imaszövegeket a kántorok előre recitálták, a dallam pedig segített ezek megjegyzésében. A kántorének egy rendkívül sokszínű dallamvilág, amelynek ősi hagyományai a középkorban, majd a reformkorban átalakultak, dúsultak, de lényegében még mindig a klasszikus hagyományokból építkeznek.

Amit ma kántoréneknek nevezünk, évezredek során alakult ki. A 19–20. században a romantikus zene térnyerésével az emberek egyre jobban szomjaztak a kultúrára, egyre többek számára vált elérhetővé a zene öröme. A zsidó kántorok elsősorban abban különböznek a keresztény kántoroktól, hogy komoly elvárás a kiváló énekhang és az elmélyült zenei jártasság.  A héberül sliach ciburnak (a közösség küldöttének) is nevezett kántortól tehát nemcsak a hagyományok ismeretét, a példás életmódot és a jó hangot várják el, hanem egyfajta előadóművészi kivételességet is.

A mai kántorok még mindig az egész közösség könyörgését tolmácsolják a Teremtő felé a zsinagógákban, a lehető legmagasabb művészi fokon. Azonban ma már a vallási életen kívül, a koncerttermekben is gyakran felcsendül kántorének, ám ilyenkor liturgiai funkciójától függetlenül a zene szépsége kerül a középpontba. érdekesség, hogy a zsidók az Örökkévaló nevét csak akkor vehetik a szájukra, ha imádkoznak, ezért egy koncerten elhangzó imarészletben az ő neve nem hangzik el. Azt mondják helyette: Hashem, azaz a Név.

Kedvcsinálónak pedig hallgassanak bele az alábbi pár dalba, amelyek tökéletesen bemutatják mi is vár a koncertre látogatókra.

 

A jegyek az alábbi linkre kattintva érhetők el:

 https://bit.ly/3IEHJEi 

2024. április 4., csütörtök

Oran Etkin és Palya Bea közös koncertje a Magyar Zene Házában

Április 10-én, újra Magyarországra látogat a neves, izraeli jazz klarinétos és szaxofonos, Oran Etkin. Ezúttal Palya Bea művésznővel közösen invitálnak mindenkit egy izgalmas zenei utazásra, a világzene és a jazz műfajain belül, a Magyar Zene Házában. 

Az amerikában élő és Izraeli születésű Oran Etkin, New York egyik legjobb jazz klarinétosa, számos jazz, afrikai, klezmer, brazil, és hagyományos New Orleans-i együttesben is játszott már. A zenész a közönséggel való kapcsolat teremtésre és teszi a hangsúlyt. Koncertjein a hallgatóságot bevonva, mesél és beszélget a nézőkkel az előadó és közönség kapcsolatáról, valamint a hallgatás művészetéről.


Oran Etkin Open Arms - azaz Tárt karok – című projektje egy olyan turné eredménye, melynek során Brazília, Zimbabwe, USA, Kanada, Csehország és Törökország autentikus népzenét játszó neves művészeivel közösen hozott létre vételeket.

Áprilisban a projekt folytatásaként Oran Etkin ismét Magyarországra látogat a Magyar Zene Házába. Palya Bea énekesnő kiséretével lesz lehetőségünk most április 10-én meghallgatni a zenész dalait. Melynek során Palya Bea személyes világzenéje találkoznik Etkin globálzenéjével.

Oran zenekarában három nagyszerű fiatal brazil, São Paulo-i jazz-zenész is Budapestre érkezik: Serginho MachadoVinicius Gomes és Vanessa Ferreira. Machado dobos-producer-tanár legendás brazil zenészekkel és jazz-sztárokkal dolgozott. Ferreira bőgősként szintén kulcsfigura a helyi színtéren, az instrumentális/jazz formációk mellett tagja a helyi big band-szcénának és dolgozott már a São Paulo State Symphony Orchestrával is. A gitáros Gomes szólólemezeivel, másokkal közös kiadványaival a brazil zene és a jazz metszéspontjait keresi. Az est során megszólal a legendás brazil dalszerző-énekes, Dorival Caymmi zenéje, de eredeti kompozíciók, és a világ minden tájáról származó zenék is felhangzanak majd.

A 19:30-tól kezdődő koncertet megelőzve egy 17:30-tól egy egyórás interaktív, angol nyelvű beszélgetésen vehetünk részt ahol főképp a zenész-közöség kapcsolatról lesz szó és kérdéseket tehetünk fel a világjáró művésznek. Ezen a beszélgetésen a részvétel ingyenes annak, aki az esti Oran Etkin-Palya Bea-koncertre jegyet vesz.


íme néhány dal Oran Etkintől ha felkeltettük az érdeklődésedet és kíváncsi vagy milyen zenéket is lehet majd hallani a koncerten: