2021. december 29., szerda

Az én történetem, a te történeted

Segíts a ma még köztünk élő holokauszt túlélőknek, hogy megoszthassák történetüket a közösségi medián keresztül, hogy a „Soha többé!“  jelmondata tényleg azt jelentse, soha többé!

Az évek előrehaladtával sajnos mind egyre kevesebb holokauszt túlélő van még közöttünk. Ma Izraelben alig 180 000-en, míg Magyarországon körülbelül 6-7000-en lehetnek. Ezek az utolsó évek, hónapok, amikor még elmondhatják történetüket, a családjaik, barátaik történetét.

Annak érdekében, hogy holokauszt ne kerüljön feledésbe, hogy áldozatai emléke életben maradhasson, az Izraeli Külügyminisztérium úgy döntött, hogy elindít egy új, kiemelt programot, melynek célja, hogy hozzásegítsen holokauszt túlélőket ahhoz a lehetőséghez, hogy a social medián keresztül mondhassák el történetüket a fiatalabb generációk részére.

A program során, szerte a világból, 25 fiatal kerül összepárosításra egy olyan túlélővel, aki önként vállalkozik arra, hogy a közösségi medián keresztül ossza meg emlékeit.

A program része egy több panelből álló kurzus, melynek során holokauszt oktatók tartanak majd előadásokat, workshopokat, illetve lesznek külön kurzusok is tartalom létrehozás és digitális storytelling témakörben is.

 


A „My Story is Yoiur Story“ program január 27-én, a nemzetközi holokauszt emléknapon kerül majd elindításra.

Az én történetem, a te történeted program, egy egy éves program, amely két virtuális workhopot tartalmaz havonta.

A workshopok a következő témakörökben lesznek megrendezve:

·        holokauszt történelem
·         túlélők visszaemlékezései
·         hogyan osszuk meg méltó módon a holokauszt történetét a social médián keresztül
·         storytelling és content creation különböző platformokon

Mindemellett, a résztvevőknek heti szinten kell majd beszélgetnie a velük párba állított túlélővel, annak érdekében, hogy létrejöjjön közöttük egy személyes, közvetlen kapcsolat.

Az első social media anyagot az első három hónap végén mutatják majd be a fiatalok.

A tervek szerint, és ha a pándémiás helyzet engedi, az egy éves program végén a résztvevők Izraelben fognak találkozni, egy konferencián, melynek témája, a holokausztra való emlékezés a digitális korban.


A programra ezen a linken keresztül lehet jelentkezni.

A jelentkezések összesítése után egy bizottság választja ki a résztvevőket.

A jelentkezőket január 27-én fogják kiértesíteni a pályázat eredményeiről.

A program február 1-ével veszi ténylegesen kezdetét.

Bővebb információkért keress minket a mystoryyourstory@israel.org e-mailen. 

2021. december 15., szerda

Karácsonyozz az Izraeli Filharmonikusokkal a nappalidban

Ünnepeljük együtt online az az Izraeli Filharmonikusok 85. születésnapját december 26-án!

Idén először ünnepelhet együtt az egész világ az Izraeli Filharmonikusokkal (Israel Philharmonic Orchestra, IPO)!

Soha nem látott archív anyag Arturo Toscanini, Leonard Bernstein, Zubin Mehta és Isaac Stern zenei legendáival, Lahav Shani, az IPO zenei igazgatójával, és a Golden Globe- és Emmy-díjra jelölt Shira Haas ("Unortodox") izraeli színésznő bemutatásában.

Mélyen megindító filmdokumentum, amely felejthetetlen zenei és történelmi pillanatokat mutat be az IPO múltjából és jelenéből.

Ez a különleges születésnapi ünnepség összehozza az IPO baráti és támogatói családját, és segít pénzt gyűjteni a zenekar jövőjének biztosításához.

A medici.tv weboldalon, valamint az IPO YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán is közvetíteni fogják a rendezvényt, amelyre a belépés ingyenes.

Alig várjuk, hogy találkozzunk december 26-án!

 További információkért és linkekért kattints és regisztrálj az alábbi elérhetőségen:

https://gala2021.ipo.co.il/