2019. december 13., péntek

Ajándékozz izraeli kultúrát hanukarácsonyra!

Kultúrát nem csak adni jó, hanem kapni is, ajándék ajánlókant most a 2020. első félévében hazánkba látogató izraeli előadókkal és formációkkal folytatjuk. Szerencsére, az ünnepi időszaknak köszönhetően, már sok szervező nyilvánossá tette a következő évi programjait. A mostani listába azokat az előadásokat vettük be, amikre már tudtok jegyet venni. Sok szuper fellépő érkezik majd, főleg a jazz szcénából, de lesz kortárs tánc, indie-pop is. Jó böngészést!


Az egyik legizgalmasabb izraeli programsorozat 2020-ban, a BMC Opus Jazz Club által szervezett Izraeli Jazztavasz lesz, amire már most érdemes asztalt foglalniuk azoknak, akik szeretik ezt a zenei műfajt. Az öt előadásból álló koncertsorozatot Liran Donin 1000 Boats formációja nyitja majd február 5-én. Az izraeli származású, nagybőgös, basszusgitáros Donin 2017-ben megalapított izgalmas  együttese, a világszínvonalú zenészekből álló 1000 Boats, a Cavalo Records kiadásában jelentette meg 8 Songs című lemezét, melyet a The Guardian a 2018-as év legjobb 10 jazzalbuma, a Jazzwise magazin pedig a 2018-as év 10 legjobb kiadványa közé választott. A lemez anyagával óriási sikerrel turnézták végig az Egyesült Királyságot és Európát és most végre Budapesten is láthatjuk őket.


Az Izraeli Jazztavasz második fellépője, Oded Tzur lesz, aki kvartettjében többek között a tavaly saját zenekarával, szintén az Opusban koncetet adó Nitai Herskovits-csal érkezik majd Budapestre. A New York-i székhelyű szaxofonos, zeneszerző és zenekarvezető, Oded Tzur az ősi és a modern zenei hagyományok közötti kapcsolatokat a történetmesélés művészetétől ihletetten keresi. Improvizációinak egyedülálló nyelvén előadott „zenei történetmesélése” során Tzur a halk szakaszok és a drámai crescendók erőteljes kontrasztjai közti különös utazásra csábítja hallgatóit. Kvartettjét Japánban a 21. század John Coltrane Quartetjeként aposztrofálták. A koncertre február 25-én kerül majd sor. 



Az Izraeli Jazztavasz további három fellépője pedig a vallásos szaxofonos Daniel Zamir és Nitzan Bar duója, március 11-én, Shai Hazan Quintet április 22-én, illetve az Eden Bareket Trio lesznek, Az ő koncertjeik meghirdetése még folyamatban van, de mindenképpen érdemes előre felírni ezeket a dátumokat is a naptárba, nehogy lemaradjatok róluk!



Az év izraeli jazz koncertjének, a Müpában 2020. április 29-én, az izraeli függetlenségnapkor fellépő Avishai Cohen és Shai Maistro közös koncertje ígérkezik. Egyik zenészt sem kell különösebben bemutatni a magyar közönségnek. Bárhol és bármikor lépjenek is fel nálunk, szinte biztosra vehető a teltházas előadás. Bár április vége még nagyon messze van, nem árt hamar lecsapni a jegyekre, mert gyorsan fogynak. 




A nagy fesztiválok, a tőlük megszokott módon hoznak majd a nyárra izraeli fellépőket. Akikről már egészen biztosan tudjuk, hogy valami igazán különleges dologgal készülnek, az a Bánkitó Fesztivál és csapata. A szervezők idén, egy komplett Izrael színpadot terveznek, ahol dj-k, és különböző izraeli zenekarok lépnek majd fel a tóparton. A line-up még szervezés alatt, de jegyek már kaphatók a nyár egyik legjelentősebb összművészeti fesztiváljára. 


Bánkitó Fesztivál 2019. Fotó: Bánkitó Fesztivál
Aki nem szeretne nyárig várakozni egy jó kis izraeli indie zenekarra, azok örülhetnek, mert Izrael legnépszerűbb indie-pop énekese,  Lola Marsh érkezik 2020. március 6-án az Akváriumba. Az énekesnő és csapata épp második lemezük befejezésén dolgozik. Remélhetőleg, a már jól ismert Remember Roses album számai mellett ezekből is kapunk majd ízelítőt a koncert során.



Kortárs tánc rajongókanak a Trafó kora tavaszi programjában helyet kapó, Roy Assaf: Csajok című előadását ajánljuk. Roy Assaf, amióta az eszét tudja, táncol, mozog. 16 éves kora óta rendez, igazi művészeti örökmozgó. Sokáig dolgozott együtt Emanuel Gattal, akitől tavaly, szintén a Trafó színpadán láthattuk a Sunny című darabot. Assaf készített koreográfiát a Svéd Nemzeti Balettnek is, jelenleg a Bathseva Dance Company táncosaival dolgozik együtt. A most bemutatásra kerülő Csajok című koreográfiájában öt nő szerepel talpig vörösben, kihívóan. Öt gyönyörű nő bocsátkozik bonyolult, de érthető párbeszédbe az elvárásokkal és az igényekkel, amelyeket a társadalom oly láthatatlanul, félelmetesen és elkerülhetetlenül helyez a vállukra, vállunkra. 




2019. december 7., szombat

Hanukai ajándék ötletek 1.0

Hanuka elsősorban családi, közösségi ünnep, ami nem az ajándékozásról szól a zsidó hagyományban. Eredetileg fényünnep lehetett,  mint keresztény párja, a karácsony vagy azt megelőzően a római szaturnáliák. A hanukai ajándékozás 20. századi nóvum, a karácsony és a hanuka egymásra hatásának  és erőteljes kommercializálódásának eredménye. Ugyanúgy, mint a piros-fehér, rénszarvasos kipák, esetleg a hanukabokor díszek megjelenése is az ünnepi palettán. Mindenesetre, ha már így alakult és szívesen megajándékoznátok szeretteiteket valamivel ezen a szép, téli, zsidó ünnepen, most két külön posztban gyűjtjük össze, hogy mit ajánlunk hanukára.

LogiDeez Hanukia

Az első bejegyzésben többek között kortárs, magyar tervezőknek, az ünnephez kapcsolódó munkái közül válogattunk. Az elmúlt mintegy 75 évben nehéz dolga volt annak, aki a kortárs dizájnnal lépést tartó, zsidó tárgyat próbált beszerezni. Hosszú évek próbálkozásai után, úgy tűnik, hogy végre elindult valami, ami visszahozhatja a magyar judaika tervezést a 21. századba. A Wesselényi utcában nemrég nyílt Judapest Boltnak, ez a misszió nem titkolt mozgatóereje. A tulajdonosok kortárs magyar tárgytervezőkkel, grafikusokkal, ékszertervezőkkel dolgoznak együtt, a még kialakulóban lévő kollekciójukon. A tervezést mindig megelőzi egy közös gondolkozás, akinek esetleg nincs meg a háttér képzettsége, azok segítséget kapnak a tárggyal kapcsolatos ikonográfiai, halachikus kérdéseket illetően. Ami most a Judapestben található, az ennek a műhelymunkának az első lenyomata.

Judapest utcai cégér - Fotó: Judapest Bolt

A bolt együttműködik továbbá a MOME harmadéves tárgytervező hallgatóival is, melynek során a judaikákkal való ismerkedés egy féléven keresztül lesz része a képzésnek. A szemeszter végén, az újonnan született tárgyakból remélhetőleg több is megtalálható lesz a Wesselényi utcai boltban. A tulajdonosok és a MOME célja, hogy ha ez a szeminárium jól sikerül, a zsidó tárgytervezés hosszú távon is bekerüljön az egyetemi curriculumba. Mi már most alig várjuk a tavaszt, hogy lássuk a diákok első terveit.

A Judapest Bolt egyértelműen fontos és megkerülhetetlen hely lesz zsidó ajándéktárgy témában, főleg, ha valami frisset, újat szeretnétek a hanukia alá tenni. Emellett klasszikusabb judaika vonalon mozog, de kiemelkedően nagy izraeli tenderli választékkal rendelkezik a Vince Kiadó Kazinczy utcai ajándékboltja. Itt talán csak a hitközségekben megszokott, fröccsöntött tenderli nincs, de van muránói üveg, esüst, acél, fa, színes, egy színű, mindenféle. Nagy részük Izraelből érkezett a boltba. Aki különleges tenderlit szeretne az ünnepre, annak ezt a boltot javasoljuk.

A Magyar Zsidó Múzeum ajándékboltjában is találhatunk kincseket. Itt is van kortárs, magyar hanukia, kortárs magyar judaika ékszer és szép ünnepi képeslapok, füzetek is fel-fel bukkanak a kínálatban.

Végül pedig következzen az ajándék ajánló is!

Hanuka ikonikos és legfontosabb tárgya, a kilenc ágú hanukai gyertyatartó, a hanukia. Ezekből eddig esztétikusat csak külföldről, leginkább Angliából és Izraelből lehetett rendelni. Most végre itthon is van választási lehetőség a témában.

Lakos Dani tervezésében készült, Csoda névre hallgató LogiDeez hanukia, kilenc, egyedi formatervezésű gyertyatartó, amit végtelen módon variálhatunk, így éveken keresztül, minden hanukai gyertyagyújtásnál más gyertyatartót hozhatunk létre belőle. Másik nagy előnye, hogy egy praktikus, kis helyet foglaló tokban érkezik, aminek köszönhetően bárhova velünk utazhat. Jó játék felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. A LogiDeez hanukiát megtaláljátok a Judapest Boltban vagy a Magyar Zsidó Múzeum ajándékboltjában, a Lúdlaborban de rendelhető egyenesen a gyártótól is.

LogiDeez Csoda hunukiája Fotó: LogiDeez

Aki a klasszikusabb vonalon keres újdonságot, annak Újj Zsuzsa keramikus művész hanukia kollekcióját ajánljuk. Nekünk nagy kedvencünk a pávás de van madaras és életfás hanukiája is idén. Zsuzsa évek óta kísérletezik azon, hogy megtalálja a számára és közönsége számára legmegfelelőbb hanukai gyertyarató formát. Munkái megtalálhatók több helyen Budapesten, a New Yorki Zsidó Múzeumban, de beszerezhetők vasárnap délután személyesen tőle is.



Fotók:Új Zsuzsa

Ha megvan a hanukia, akkor ahhoz gyertya is kell. A hanukiák különlegessége - legyen az modern vagy klasszikus formatervezésű, hogy egy nagyon speciális méretű gyertya kell bele. Ezek több színben, méretben elérhetők, általában a helyi kóser boltban vagy hitközségen keresztül. Egy dolog közös bennük, messziről jönnek és nagyon folynak. A Judapest Bolt idei nagy újítása a hanuka gyertya palettán, hogy egy magyar gyertyaöntő hölggyel, Láng Judittal készíttették el az arany, fekete, fehér színű, nem folyós, ünnepi gyergyáikat. Bár Judit eredetileg nem gyertyaöntő, hanem tanár, már régóta nagy álma volt, hogy hanuka gyertyákat készítsen. Nagy örömünkre idén ez meg is valósulhatott. A hanuka minden napjára elegendő gyertyadoboz színei a boltban összeválogathatók, de kész csomagban is hazavihetők.


Láng Judit - Hanuka gyertyák, Fotó: Judapest Bolt


Ha csak valami kedves vagy vicces ajándékban gondolkoztok, akkor jó ötlet lehet a Happy Socks vidám szineit és mintáit alapul vevő kipa-zokni szett. A Dohány utcai Zsinagóga ablakainak mintáját neon szinekben felvonultató kollekció igazán trendivé teheti bármelyik férfi, fiú hanuka esti megjelenését! A csillagos zokni-kipa szett a Judapest és a Zsidó Múzeum közös projekje.



Lányoknak pedig Vad Jutka már megszokottan magas minőségű, ezüst ékszerei mellett, idén a Stef.co beton judaika ékszereit tennénk a hanukia alá. A nagyon könnyű beton felsőrészből és réz függőből álló fülbevalók nem csak szuper trendik, de egészen biztos mindenkinek mosolyt csalnak az arcára.
Mindkét tervező hanuka kompatibilis munkái megtalálhatók a tervezők oldalán és a Judapest Boltban.


Naptár és határidőnapló témában sajnos nincs nagy választék a hazai piacon. Bár idén a MAZSIHISZ másfél éven keresztül használható zsidó naptárja csodaszép grafikákkal jött ki. Az egyszerű, vonal illusztrációk arany fóliával lettek nyomva, anyagában sötét papírra. Az illusztrációk Tausz Gábor tervezői munkáját dícsérik. A naptár elérhető a MAZSIHISZ-en keresztül. 

MAZSIHISZ naptár 2019-2020 Fotó: MAZSIHISZ

Igazán használható határidőnaplóval idén semelyik hitközség nem jött ki. Ebben a kategóriában Róth Anikó vidám, zsidó negyedes munkáit ajánljuk. Kedves grafikák, meleg szinek, egyetlen hátránya, hogy a zsidó ünnepeket kézzel kell belevezetnünk a naptárba. Nagy előnye viszont, hogy Anikó készített a naptárhoz passzoló grafikájú kiegészítőket is. A határidőnapló megrendelhetó a tervező oldalán, illetve az ott feltüntett boltokban.

Róth Anikó - határidőnapló Fotó: Róth Anikó

Következő ajánlónkban a Magyarországra érkező, jovő évi, izraeli művészeti eseményeket gyűjtjük majd össze, mert a legjobb ajándék mégiscsak az izraeli kultúra!

2019. november 29., péntek

„Menekült voltam” – egy személyes történet a zsidók arab országokból és Iránból történt kiüzetésének emléknapja kapcsán



1948. november 29-én, amig a nyugati világ Izrael létrejöttét ünnepelte, az ezt lehetővé tevő ENSZ határozat megszavazása után, addig, mindezzel egyidőben több százezer zsidó kényszerült elhagyni az otthonát a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Kezdetét vette ezzel egy szörnyű időszak, ami a közel 2000 éves arab-zsidó együttélés végét jelentette ezekben az országokban.


Iraki zsidó kimenekítése Izraelbe

A mostani hétvégén (november 30.) van a zsidók muszlim országokból történt kiüzetésének emléknapja. Ezen a napon arról a mintegy 850 000 menekült történetéről emlékezünk meg, akiknek 1941- 1979-között, az őket ért súlyos jogfosztások és atrocitások hatására el kellett hagyniuk az országot, ahol hosszú generációk óta éltek. Legtöbben – körülbelül 600 000-en, az akkor épülő Izraelben találtak új otthonra és bár sokáig nehéz körülmények között kellett élniük, lelkesen vették részt az ország építésében. A tömeges bevándorlás utáni integráció, nem volt minden feszültségtől mentes. Utórezgései mind a mai napig érzékelhetők az askenáz és szefárdi kultúra világnézeti, kulturális egymásnak feszülésében.

Baghdad a II. világháború előtt

A Persona Grata, izraeli politikai podcast kapcsolódórészében, Linda Menuhin beszéli el, hogyan és miért kellett 1969-ben elmenekülniük Bagdadból. Linda ma Izraelben él, és úttörő szerepet játszik Izrael arab nyelvű diplomáciai törekvéseinek képviseletében a közösségi médiában, hidat építve ezzel a világ arabul beszélő lakossága és Izrael között.

Iraki zsidó nő a gyermekével, Bagdadban


2019. november 28., csütörtök

Illusztráció hete Tel-Avivban

Ha valaki kultúrára vágyik, a hétvégén Izraelben, annak nem kell semmi mást tennie, mint végig sétálnia a Neve Tzedekben és az ahhoz tartozó tengerparti részen, egészen biztosan izgalmas kiállításokkal, művészeti kipakolásokkal fog majd találkozni. Érdemes azért a séta előtt kinyomtatni a résztvevő galériák térképét, ami ezen a linken érhető el. https://www.illustrationweek.co.il/map



Idén immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre az Illusztráció Hete Tel-Avivban  november 21–30. között. A rendezvény mintegy 80 kiállítást foglal magában, amelyeken közel 700 izraeli illusztrátor, tervező és művész vesz részt. A művészek munkáikat kulturális és művészeti intézményekben, közösségi galériákban, múzeumokban és különböző szórakozóhelyeken mutatják be a város egész területén. Ebben az évben is a legtöbb rendezvény nyilvános, és ingyenesen látogatható a közönség számára.


Az Abraham Hostel első emeletén kerül kiállításra a CityKat alkotócsoport "Terítéken a Város" Című kiállítása, amit nagyon ajánkunk figyelmetekbe. A CityKat, egy független grafikusokból álló csoport, akik fő irányként, Tel-Aviv városi kultúráját bemutató, grafikus guide-okat csinálnak, de beszerezhetünk tőlük érdekes posztereket és képeslapokat is. A mostani kiállításuk alapanyaga azonban nem a papír, hanem az asztali terítékek, ezen belül is a különböző tányérok. Munkáikkal azt szeretnék bemutatni, hogy miként hozza közel egymáshoz a kulináris kultúra a különböző embereket, városrészeket. 

Kiállítás installáció - CityKat

Lighthouse to Lighthouse - CityKat


Az illusztráció hetén találkozhatunk még Tomer és Asaf Hanuka már jól ismert, igazán izraeli képeivel is. Az alkotók "No Hero" című kiállításuk képein, a megszokott szarkazmussal mutatnak rá arra, hogy a divat vagy a média hatására felvett új szokásaink nem bizos, hogy igazán hőssé tesznek minket.

Asaf Hanuka - No Hero

Az esemény ideje alatt lehetőség nyílik vezetett túrákon való résztvételre is. Ezekre érdemes előre bejelentkezni. A túrák során a TalkingArt sétavezetői próbálnak betekintést adni a résztvevőknek a helyi művészek műhelytitkaiba.




2019. november 27., szerda

Elhunyt Dan Reisinger - Izrael egyik legnagyobb hatású, magyar származású grafikusa

Dan Reisinger munkái nélkül, ami izraeli grafika, és vizuális kultúra nem lenne az, ami. Művészete együtt fejlődött az országgal. Olyan cégeknek tervezett időtálló arculatot, mint az El-Al légitársaság, a Delek, gázkereskedelmi vállalat, a Habima színház vagy a Teva gyógyszergyár. Igazán, azonban a plakát volt az ő területe. Ikonikus politikai, reklám poszterei a mai napig nagy hatással bírnak.. Leghíresebb képe talán a Szovjetúnió zsidóságának szabad kivándorlást követelő plakátja, az 1956-os, magyarországi események kapcsán megalkotott grafikája vagy az El-Al számára készített poszter kampány. Reisinger volt Izrael történelmében az első grafikus, akit Izrael-díjjal tüntettek ki 1998-ban.


2005-ben, 70. születésnapja alkalmából, emlékműkiállítást szervezett munkáiból a Magyar Iparművészeti Múzeum, mintegy 110 grafikát és több arculatot bemutatva. Egy évvel korábban pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét is. Reisinger a MOME tiszteletbeli tanára volt, illetve aktív és megbecsült tagja volt a Magyar Plakát Társaságnak. 

Budapesten, az ő tervei alapján készült el, a Teleki téren felállított, munkaszolgálatosknak emléket adó szobor csoport. 
Reisinger 1934-ben, a mai Jugoszlávia területén lévő, magyarok lakta Magyarkanizsén született. A holokauszt során elvesztette családja jelentős részét és édesanyjával, nevelőapjával 1949-ben Izraelbe költözött. Itt, hogy eltartsa családját, szobafestőként dolgozott, télen, amikor nem volt munka, magának rajzolt. 16 évesen, legfiatalabb festő tanoncként került be a Betzalel Akadémiára, majd később Londonban folytatta tanulmányait. Anglában, az egyetem alatt tervezett a Postának és a BBC-nek is. A kiállításairól, munkáiról szóló könyvek polcokat töltenek meg. 

2019. november 22., péntek

Hamarosan újra ZSIFI!

November 27. és december 1-e között, több mint húsz filmmel és a hozzájuk kapcsolódó kísérőprogrammal várja látogatóit az idei Zsidó és Izraeli Filmfesztivál. A vetítésekre, a már megszokott módon a Művész és Puskin mozikban kerül majd sor. A fesztiválon az elmúlt évek legjobb, a zsidó kultúrát, életmódot, emlékezetet bemutató filmjei láthatók, egyebek mellett az Egyesült Államokból, Németországból, Mexikóból, Izraelből, Franciaországból és Magyarországról.



A válogatás több filmje női életpályákra, sorsokra fókuszál: különleges filmélményt ígér az RBG című amerikai dokumentumfilm, amely Ruth Bader Ginsburg, az amerikai legfelsőbb bíróság sokáig egyetlen női tagjának életét mutatja be. „RBG” több évtizede a női egyenjogúság aktív és ismert szószólója, számos alkalommal fellépett a nemi alapú diszkrimináció ellen. 

Ruth Bader Ginsburg
A fesztivál felhozatalában a közelmúlt több elismert hazai alkotása is szerepel, többek között az Oscar-aspiráns Akik maradtak és a Kertész Mihály életét bemutató Curtiz, emellett a „Zsifi”-n lesz A Pásztor című második világháborús dráma díszbemutatója – Illés László filmje októberben a Los Angeles Film Awards-on a legjobb független filmnek járó díjat kapta.

A fesztiválon idén öt izraeli filmes alkotás be,utatásra kerül majd. 
A Bál, 201-as év legjobb izraeli filmje, egy nem mindennapi felnövés történetet mutat be, három izraeli kamaszlány szemszögén keresztül.
  
A sofőr című izraeli dámában szokatlan fénytörésben láthatjuk Tel Aviv egyik ortodox negyedének életét: Nachman „sofőr”-ként keresi a kenyerét: gazdag családokhoz fuvaroz szélhámosokat, akik kitalált történeteikkel pénzt csalnak ki a megcélzott áldozatok emberbarát érzéseire alapozva. Élete egy pillanat alatt megváltozik, amikor a felesége elhagyja: ezentúl kilenc éves lánya is a szürke zónában töltött élete része lesz, akár akarja a férfi, akár nem. Apa és lánya új együttállása rádöbbenti Nachmant: a sok-sok hazug történet között a saját életének könyve teljesen elveszett.



Afrika. Egyeseknek pokol, másoknak mennyország.Egy mondatban összefoglalva erről szól, az amhari nyelven forgatott Fügefa című alkotás, melyben egy zsidó származású, etióp család egy nap úgy dönt, hogy elhagyja Etiópiát és elutaznak a már izraelben élő rokonukhoz. A gyönyörűen fényképezett film több izraeli és nemzetközi fesztiválon söpört be elismeréseket. 

Néha egy történetet könnyebb a végén kezdeni. A Vágyódás című filmben épp akkor csöppenünk bele a történetbe, amikor Ariel, a középkorú tanár megtudja, hogy 20 évvel ezelőtt, egy tanítványától gyereke született. A vágyódás 2017-ben a legjobb film díját nyerte el az Ophiron, Izrael első számú filmes seregszemléjén. 



Tel Avivban minden megtörténhet című dramedyt nevezhetnén a népszerű Fauda sorozat spinofjának is. A filmben, egy fiatal és tapasztalatlan palesztin férfi, Szalam egy izraeli katonával való véletlen találkozás után nem várt esélyt kap: az ország egyik legnépszerűbb szappanoperájának írójaként szerződteti egy neves tévécsatorna. Alkotói pályája egyre magasabbra ível, egy idő után azonban összetűzésbe kerül a sorozat finanszírozóival a történet befejezése miatt. Szalam alkotói és emberi válságba kerül… A film a Velencei Filmfesztiválon mutatkozott be, ahonnan két díjjal tért haza, majd számos további nemzetközi díjat nyert

A budapesti helyszínek mellett az érdeklődők Győrben is megtekinthetik fesztivál több filmjét.



A 8. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál programjára a jegyek november 14-től megvásárolhatók a www.zsifi.org oldalon, illetve a Művész és a Puskin mozik weboldalán és a mozikban.

2019. október 20., vasárnap

Az esős évszak hivatalosan ma kezdődik Izraelben

Szukkot, a sátoros ünnep ma este ér véget. Ezt a napot, hosana rabának is nevezik, amikor a liturgiában a leghansúlyosabb részt az esőért és a jó termésért való imák teszik ki. Bizonyos közosségekben ilyenkor a lulávval, egy érdekes táncot is járnak az imák kantálásakor. Megcsapkodják a csokrokkal földet, hogy termékenyebb legyen. Erre találunk utalást Victoria Hanna, izraeli énekesnő hosana interpretációjának videóklipjében. 


Nem csoda hogy az esőért való könyörgés fontos eleme a nagyünnepi liturgiának. Izrael és térsége rendkivül szegény természetes vízforrásokban. Fontos az imákba vetett hit de az izraeliek nem bíznak semmit a véletlenre. Rengeteg pénzt és kuitatást invesztálnak abba, hogy mindig egy lépéssel járjanak a térség vízkrízise előtt. Izraelben ugyanis az utóbbi években az októbertől márciusig tartó esős évszak jelentósen lerövidült, pár hétnyi heves esős napra. A Kineret-tó vízszintje folyamatosan apad és minden idők legalacsonyabb vízállásához közeledik. Galilea vízforrásai már nem bitoztosítanak elégendő vízellátást az ország számára. Annyira száraz lett az időjárás, hogy már az esős évszakban is öntözésre van szükség, ami komoly terhet jelent. 


2005 óta Izraelben a tengervíz sótalanítása és a szennyvíz újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik az ország vízgazdálkodásában. Az öntözés 31%-a újrahasznosított víz. A lakossági vízellátás mintegy 60%-a származik sótalanított tengervízből. Sótalanító üzemek folyamatos működésbe helyezésével Izrael célja, hogy 2030-tól a Kineret-tó egyre fogyó vizét is utánpótolják sótalanított tengervízzel. 

Ashkeloni víz sótalanító üzem 


2019. október 12., szombat

Így ünnepeld a szukotot, ha Izraelben vagy

Igaz, szukkot egy nagyon fontos ünnep a zsidó vallásban, mégis az izraeliek
többségének nem ezért jelent sokat. Ez az utolsó időszak az évben, amikor
ha szerencsénk van, még mindig melegen süt a nap, de már nincs nagyon meleg,
így kiválóan alkalmasak lehetnek az ünnepi nappalok a kirándulásra. Nem csoda tehát,
hogy az izraeli nemzeti parkok, kirándulóhelyek, múzeumok, tengerpartok ilyenkor tele
vannak emberekkel. A legtöbb múzeum különleges szukkoti programmal várja az
érdeklődőket, illetve a nemzeti parkokban is részt vehetünk olyan túrákon, amiket máskor
az évben nem tartanak. Érdemes hát előre tájékozódni a nemzeti parkok, illetve a
múzeumok oldalain.


Hova is érdemes menni, ilyenkor Izraelben? 


Ha épp Izraelben vagyunk, egészen biztosan feltűnik, hogy mindenhol fura sátrak épülnek.
Kertekben, balkonokon, utcákon egyaránt. Ezek az időleges sátrak, szukkák, az ünnep
névadó jelenségei. A hagyomány szerint ugyanis szokás ilyenkor sátrakban étkezni, aludni,
hogy közelebb érezzük magunkat a természethez, illetve hogy ne felejtsük el, mennyire
függünk attól, hogy milyen az időjárás. 

Image may contain: night and outdoor
A Safra téri sátor
Fotó: Iriyat Yerusalaim


A legtöbb és legérdekesebb sátorral talán Jeruzsálemben fogunk találkozni. Itt kap majd
helyet Izrael legnagyobb szukkája is, a Safra tér közepén. Ha arra járunk, érdemes
beülni pár percre.




Zarándokünnepről van szó, így a szukkák mellett, Jeruzsálem másik jelentős
látványossága ilyenkor a nemzetközi, jeruzsálemi zarándok menet, ahol zsidók és
keresztények együtt vonulnak fel a Safra tértől a Sacher térig. Ez idén október 17-én lesz. 


A 4. Jeruzsálem Biennálé (október 10 - november 28.) idei jelmondata: "Az Ég szerelmére!",
központi témája pedig, a vallásos zsidó hagyományokból táplálkozó, kortárs képzóművészet.
A szukkoti félünnepeken, angol nyelvű tárlatvezetést tartanak a szervezők, kortárs zsidó
képzőművészet témakörben.

באנר לאתר.jpg


Tel-Avivban a szukkot a strandszezon végét jelenti. Idén városi bicikliversennyel,
felolvasóestekkel, koncertekkel és különböző szabadtéri rendezvényekkel ünnepel majd
Izrael sosem alvó városa. 


Haifán szukkot főként az éves Haifai Filmfesztiválról (október 12-21) szól, ami Izrael
egyik legrangosabb filmes rendezvénye. Az idén, 34. alkalommal megrendezésre kerülő
fesztiválon mintegy 280 filmes alkotást láthatnak az érdeklődők. 

Szintén erre a hétre, október 14-17-re esik észak-Izrael másik jelentős művészeti
fesztiválja, a Frindzs Színházi Fesztivál, Akkóban. A fesztivál a festői óváros promenádjain
és a keresztes erőd romjai között zajlik. A programban a klasszikus avantgarde frindzs
szinházi alkotásoktól a mai izraeli kortárs darabokig sok minden helyet kap. Ha szukkot
alatt jó szinházi élményre vágyunk, itt a helyünk.


2019. október 8., kedd

Hogyan köszönjünk az őszi nagyünnepek alatt?


Tisré hónap, ami általában szeptember-október közé esik, a nagyünnepek időszaka a zsidóság és Izrael életében. Ekkor van ugyanis a zsidó újév, ros hásásná és jom kippur, a megtérés ünnepe is. Ilyenkor különleges, nem mindennap használatos formulákkal köszönnek egymásnak az emberek Izraelben és a diaszpórában egyaránt.


Sokféle képpen lehet zsidó/izraeli barátainknak sikeres és boldog zsidó új évet kívánni. Íme néhány lehetőség:

Le-sáná tová! Sáná Tová!
Szó szerint „Jó évre!”, „Jó évet!”
Ha az elkövetkező év édességét is ki szeretnénk hangsúlyozni, akkor:
„Sáná tová u’mtuká!”-át, jó és édes évet kívánunk egymásnak!
Ha barátaink, ismerőseink vallásosak, akkor pedig így köszönjünk:
„Le-sáná tová titkatvu ve-taihitem!” – „Legyetek beiratva és bepecsételve egy jó évre!” (az Élet könyvébe).

A nagyünnepi időszak ugyanis a megbánás, magunkba nézés időszaka is és bár vidáman kezdődnek az ünnepek - az új év ünneplésével, a ros hásásnái sófár fújás már a jom kippurral záródó bűnbánati időszakra figyelmeztet minket. A hagyomány szerint ugyanis jom kippurkor dől el, hogy ki az, aki beíródik és bepecsételtetik az Élet könyvébe a következő évre és ki az, aki nem. Erre vonatkozik a már ros hasanakor is használt köszönés.


Jom kippur tehát a megtérés és az isteni ítélethozás napja, amikor eldől, hogy kinek mi lesz a sorsa a közeli jövőben. Részben ezért is böjtölünk ilyenkor. A 25 órás null böjt nem könnyű dolog. Erre vonatkozik az ilyenkor használatos „Cóm kál!” avagy „Könnyű böjtöt!” köszönés.
Az ünnep másik szokásos köszönése, pedig a „G’már hátoimá tová!” – vagyis „Legyél jól bepecsételve (az Élet könyvébe)!”

Miután pedig véget ért a böjt, megittuk az első pohár vizet és megettük az első szelet kakaós kalácsot, megint visszatér az élet öröme és újra Sáná tová-t kvánunk egymásnak, egészen a hónap végéig.



2019. szeptember 26., csütörtök

Miért eszünk mézes almát Ros Hasanakor?

Nemsokára itt van Ros Hasana, a zsidó újév. Az ünnep idén szeptember 29-én kezdődik és október 1-én este ér véget. Két nap, a reménykedés és a mézes alma jegyében! De miért eszünk ilyenkor mindent mézzel?

Az újévi menü szinte minden eleme tartalmaz valami édeset, valami szimbolikusat. Ilyenkor, csak úgy, mint Peszachkor, mindennek, ami az asztalra kerül, van valami plusz jelentése is. Kezdjük mondjuk a mézzel.


A zsidó év első hónapjától (tisri) kezdve, egy hónapig méz helyettesíti a sót a szombati vacsorákon. A kenyéráldást Ros Hasanától kezdve egy hónapig nem sóval, hanem mézzel mondjuk, ezzel testesítve meg azt a kívánságunkat, hogy az elkövetkező évben csak édes dolgok történjenek velünk. A szombati vagy ünnepi kalács, magyarul bárchesz, is átalakul ilyenkor. Kicsit kevesebb a tésztájában a só, több a cukor és hosszúkás alakúból kerekké változik, ezzel utalva az év kerekségére és a természet körforgására is.

Az ünnepi kenyéráldás után, ilyenkor a vacsora következő eleme, a mézes alma, ami az év kereksége mellett, az édenkertet is szimbolizálja. Egy midrás szerint ugyanis, az édenkert tele volt állandóan virágzó almafák lugasaival. Az almát, a zsidó hagyomány a lehető legtökéletesebb gyümölcsnek tartja, mivel szép a szemnek, csodálatos az illata és elbűvölő az íze. Az almát pedig azért mártjuk ilyenkor mézbe, hogy a hozzáadott édességgel még inkább kihangsúlyozzuk a gyümölcs tökéletességét.


A kerekség és az édesség az a két elem, ami nagyjából irányítja az ünnepi menüsor kialakítását.
Kerül az asztalra ilyenkor egészben sült mézes csirke, párolt almával, vagy reszelt káposzta és alma salátával, gránátalma, póréhagyma, répa. halgolyók – gefilte fish és ezek különböző variációi.
Egy tipikusan kelet-közép-európai étel ilyenkor a tzimesz, ami nem más, mint párolt, mézes répa saláta, fahéjjal, naranccsal, csillag ánizzsal, kardamonnal és sok aszalt mazsolával vagy szilvával. A receptek természetesen régióról-régióra, családról-családra változnak, de nagy eltérés nincs. Van, aki narancslé helyett édes fehér bort önt a párolódó répához. Érdemes próbálkozni, kipróbálni új fűszereket, aszalt gyümölcsöket, esetleg fügét hozzá. Természetesen csak és kizárólag akkor, ha nem a nagymama féltve őrzött receptjét próbáljuk idén mi is újra alkotni.

Shana Tova u’metuká! Legyen mindannyiunknak édes és örömmel tel új éve!

2019. szeptember 25., szerda

Izraeli pas de deux-k a 13. Pécsi Nemzetközi Balettgálán


Idén immár 13. alkalommal gördültek fel a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó függönyei szeptember 13-18-e között. Az egy hetes program lehetőséget biztosít a magyar és külföldi balett társulatok számára, hogy bemutassák legfrisseb munkáikat, illetve hogy a szakma találkozhasson egymással.

Kredit: Csendes Krisztina 

A házigazda Pécsi Balett mellett fellépett a Győri Balett, a Bozsik Yvette Társulat, a Magyar Állami Népi Együttes, a Duda Éva Társulat, az M Studio Sepsiszentgyörgyről, az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat, és Dániából érkezett a Black Box Dance Company.

Kredit: Csendes Krisztina 

A több éve nagy sikert arató nemzetközi balettgála 2019-ben sem maradt el. A nézők látványos részleteket láthattak a moderntánc világirodalmából és a világhírű klasszikus balett repertoárból a Kodály Központban. Izraelt idén az Israel Ballet két szólistája, Victoria Dorodna és Ludvig Ispiryan képviselte nagy sikerrel. A páros elsőnek a ’La Corsaire’ című, klasszikus balett nagy duettjét táncolta, majd Dwright Rhoden kortárs koreográfiájából, a Moon Over Jupiterből adtak elő.
A gálára évek óta érkeznek izraeli fellépők az illusztris európai társulatok mellett.

Kredit: Csendes Krisztina 


2019. szeptember 13., péntek

5 kortárs izraeli művész, akit érdemes ismerni

Ha modern dizájn vagy kortárs művészet kerül szóba, Izrael már jó ideje ott szerepel a nemzetközi, kortárs művészeti térképen. Most összegyűjtöttük azt az öt, veterán vagy épp feltörtekvő képző és iparművészt, akikre érdemes odafigyelni.

Broken Fingaz BFC

Foto Credit: https://urban-nation.com

Izrael legsikeresebb interdiszciplináris street-art csapata a Broken Fingaz - négy srác a haifai utcákról, akiknek Banksyhoz hasonlóan nem lehet tudni az igazi nevét. A fiúk nem csak Haifa de Európa, Amerika, Ázsia jelentősebb nagyvárosainak falain is nyomott hagytak már pop-art hangulatú alkotásaikkal. A csapat szinte minden művészeti területen alkot - a textil dizájntól kezdve, a grafikákon, graffitin, kollázsokon át, a videó animációkig, de készítettek már klippet a U2 zenekarnak is. Remélhetőleg hamarasoan Budapesten taláűlkozhatunk velük.



Andi Arnovitz

Andi Arnovitz koncept művész, különböző installációkon, grafikákon, plasztikákon keresztül vizsgál olyan nehéz témákat, mint a meddőség, válás, családon belüli erőszak, de foglalkozik politikai, vallási és gender központú témákkal is. A jeruzsálemi művész célja, hogy munkái vizualitásán keresztül hozza közelebb a felvetett problémát a nézőhöz, és a műalkotás megértési folyamatán keresztül, a témával kapcsolatos, befogadói prekoncepciót kitágítsa.

Nők csöndes sora (2010) - dekupázs technikával készített matrjóska babák, kézzel varrt dobozban.
Fotó: andiarnovitz.com 

Aronovitz munkáit a világ sok pontján kiállították már - Franciaországtól Kínán át az Egyesült Államokig. Alkotásai megtalálhotók magángyűjteményekben, illetve múzeomokban is.

Imák Mellénye (2009), papí, talált imakönyv, rojtok
Fotó: andiarnovitz.com
Fatma Shanan Dery

Razan and Adan 2 (2012), olaj és vászon
Fotó: http://www.fatmashanan.com

Fatma Shanan drúz származású, tel-avivi vizuális művész. Hatalmas olaj festményein, a közevetlen környezetébe tartozó emberek, jelenetek jelennek meg, leginkább szülőfalujából, Julis-ból. Alkotásaival dekontstruálni próbálja mindazokat a merev határokat, melyek a festészetet, a nemi és nemzeti identitást körülveszik és igyekszik egy hajlékonyabb, a határokon átfolyó értelmezési lehetőséget kínálni a nézőnek ezek értelmezésében. 

Önarckép szőnyeggel (2017) olaj, vászon
Fotó: http://www.fatmashanan.com

Legutóbbi sorozatában, az önmagáról, mint művészről, nőröl alkotott képpel játszik. Saját portéját mossa össze egyre inkább, az őt körülvevő környezettel. 
Mikozben a személyiség és identitás határok szétmosódnak a festményein, a tér, illetve az azt megtesítő tárgy - a szőnyeg, állandó marad. 

Shanan 2016-ban megkapta a Tel-Aviv Múzeum legjobb figuratív művésznek járó díját. 

Függő szőnyeg (2011), olaj és vászon
Fotó: http://www.fatmashanan.com


Medve és Munkás, print
Fotó: Museum of Communicm in Czech Republic
Kleinhouse többszörös díjnyertes grafikus,. különleges grafikáira nagy hatással volt a belga képregénykultúra, illetve a japán mangák vizuális világa. Igazi művészi hangját a Betzalel Egyetem elvégzésue után találta meg. Sokáig szabadúszó grafikusként dolgozott olyan nagy cégeknek, mint a Stella Artois, Harper Collins, BBC. Nemrég saját tervezői stúdiót alapított Astro Tiger néven, ahol kifejezetten céges arculat tervezéssel foglalkozi. 


Lót és felesége
Az eredetileg Buenos Airesben született, Sylvia Feinsten bibliai témákat dolgoz fel különleges, absztrakt szőnyegein. Képeivel nem történetet mesél el, hanem az egyes történetek központi drámáját igyekszik megragadni. Feinstein képeit hagyományos, régi franci aoubusson technikával készíti, de modern, helyi anyagokkal. Stúdiója és műhelye Modiinben található, de képei jelen vannak a világ jelentős múzainak gyűjteményében is.