2019. július 5., péntek

Shtisel - két évad a jeruzsálemi ortodoxia világában


A több díjat nyert, Shtisel című izraeli sorozat, immár Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A két évad során, egy népes család mindennapjain keresztül kapunk betekintést a charedi  közösség életebe, mely sok tekintetben különbözik a szekuláris emberek mindennapjaitól. A sorozot azonban a vallási előírások betartása mellett olyan hétköznapi problémákat is felvet, mellyel mindannyian szembesülünk életünk során. Ilyen például a társválasztás, a családon belüli konfliktusok kezelése, illetve a hivatással kapcsolatos nehézségek.




Az ortodox zsidó vallási irányzatok bemutatásával több korábbi izraeli film is foglalkozott, mint például az Amos Gittai által rendezett „Kadosh”, illetve az „A Touch Away” vagy a "Srugim" című sorozat. Ezek a vallási csoportokból való kiszakadást, illetve annak elhagyását, a szekuláris világba való beolvadást taglalják. A Shtisel-ben nem találkozunk semmiféle ilyen motivációval. A sorozat szereplői szeretik a közeget, amelyben élnek, attól még a jobb karrier, illetve a jobb megélhetés reményében sem szakadnak el. Az alkotók szintén vallásos hátterűek, így a charedi élet minden aspektusára reflektálnak.

A sorozat a Geula zárt negyedében élő Shtisel család 4 generációját követi figyelemmel, az életkorbeli különbséget a nyelv használata is bemutatja. Az idős nagymama a jiddisül beszél gyermekeivel, a dédunokák azonban ezt már nem értik, így velük héberül folyik a társalgás. A film főszereplője Akiva Shtisel. A huszas évei végén járó fiú az, aki a legtöbbet konfrontálódik a szigorú, olykor dogmatikus vallási előírásokkal, illetve az ezt nagyon erősen képviselő édesapjával. A sorozat egyik főszála Akiva társkeresése, reményei és csalódásai. Próbálkozásai során bepillantást nyerhetünk a házaaságközvetítés még élő rendszerébe, illetve az ortodox ismerkedsés folyamatába.


Egy másik érdekes történeti szál Gitellé, akit férje 5 gyermekével elhagy, így családja ellátásáról kell gondoskodnia, ez azonban korántsem megszokott az ortodox vallási körökben. Férje, később visszatér, ám egyikük sem tudja elfelejteni a történteket, így kapcsolatuk komoly válságba kerül.

Rav Shulem és fia Zvi Ariye karaktere által betekintést nyerünk a Yeshivák világába is. A Shtisel család egyébként több művész beállítottságú tagot számlál. Akiva a festészetben tudja leginkább önmagát kifejezni, ám ez egy olyan terület, mely nem a legelfogadottabb ebban a vallási környezetben. Zvi Ariye csodás hangját is felfedezik a sorozatban, azonban ő olyan veszélyeket lát az énekes karrier előtt, melyeket nem szívesen vállalna, így inkább marad a Tóra tanulás megszokott, biztonságos melegében.

A sorozat felveti az abortusz kérdéset is, melyet általában az ortodox közösségek élesen elutasítanak. Az egyik szereplő ennek ellenére mégis komolyan fontolóra veszi ezt a megoldást. Izgalmas megfigyelni vívódásait, illetve a végső döntést melyet később meghoz.

Az eddig mindössze két évadú sorozat az elmúlt években lett világszerte igazán felkapott, olyannira, hogy az alkotók egy harmadik évad leforgatásában is gondolkoznak. Nem csak a szekuláris világban keltett nagy érdeklődést, de a vallásosak köreiben is, hiszen, mint ahogyan már említettük olyan mindennapi kérdéseket vet fel, illetve a szereplők spektrumát tekintve is olyan széles, hogy mindenki megtalálhatja a saját élethelyzetéhez megfelelő történetszálat melyel képes azonosulni. Magyar felirattal, a Netflixen érhető el a sorozat. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése