2020. október 14., szerda

Izraeli tánc beszámoló Fuchs Lívia írása alapján



"Tánc szempontjából a legfontosabb helyszín Izraelben Tel Aviv, mert itt található a Suzanne Dellal Központ, amely szerepét és jelentőségét nézve nagyjából olyan, mint a Trafó, a Nemzeti Táncszínház, a Jurányi Produkciós Ház és a SÍN együtt."




Fuchs Lívia beszámolójából megismerhetjük a sokszínű és méltán híres izraeli táncművészet fontos központját Tel Avivot. Az írás fókuszában az iraki bevándorlók gyermekeként Manchesterben született  jómódú Jack Dellal által alapított Suzanne Dellal Központ áll. Ez a művészeti központ a négy színháztermével és számos próbatermével az ország kortárs tánc centrumaként is szolgál, mely helyt ad nemzeti és nemzetközi fesztiváloknak, valamint showcase-eknek. Kiemelkedő továbbá a fiatal tehetségeket támogató tevékenységük, melynek keretében konferenciákat, workshopokat illetve szabadtéri eseményeket szerveznek. Az intézmény vezetője Yair Vardi.


Vertigo: Leela. Fotó: Ascaf



A Központ fellépői közül a beszámolóban két táncegyüttes kerül kiemelésre. A Vertigo Táncegyüttes, mely 1993-ban alakult, már többször bemutatkozott a magyar közönségnek is, mint például a 2014-es Tavaszi Fesztiválon. A társulat alapítói Noa Wertheim és Adi Sha'. A két táncos, akik házastársak is, ökológiai művésztelepet is működtetnek, ahol a művészek egy speciális környezettudatos közegben dolgozhatnak együtt. Fő inspirációjuk maga a tánc, a mozgásművészet. A koreográfiák jellemzően nem történeteket beszélnek el, inkább az érzékszervekre akarnak hatni: "az az iszonyú erejű energiaáramlás, ahogyan a kompozíció életre kel a színpadon, és ahogyan mégis minden pillanata finoman visszafogott, mert az energiákat kordában tartja a feszes szerkezet és az előadók végtelen precizitása." - Fuchs Lívia

A Vertigo Táncegyüttes múltja és ezáltal jelene is összekapocslódik az alapító által, a Batsheva Táncegyüttessel. A Batsheva stílusa befolyásolta a többi táncost és mondhatni "nemzeti" stílussá nőtte ki magát. A szerző kiemeli a gaga műfaj születését, mely merőben eltérő irányt mutat az európai mozgásnyelvtől. Ennek a lenyűgöző izraeli stílusú táncnak a vezető koreográfusa Ohad Naharin, aki 2018-ig vezette a Batsheva Táncegyüttest.


Batsheva: 2019. Fotó: Ascaf



Jelenleg a Batsheva Táncegyüttes vezetője Gili Navot, aki már tizennyol évesen az együttes tagjává vált. A társulat arculatát, volt vezetője és jelenlegi koreográfusa, Ohad Naharin határozza meg. 2022-re tervezik a társulat új központjának megnyitását, mely helyt ad majd a vizuális és előadó-művészeti campusnak. Naharin műveiről is kijelenthetjük, hogy az általa koreografált darabokat akkor értjük meg, ha hagyjuk magunkat kalauzolni az érzelmeink által. A testek sodrása és a mozgásból átszűrődő üzenet az, ami által az alkotó meg szeretné ragadni a nézőt, ami által kommunikálni képes velünk.


A cikket teljes hosszúságában itt olvashatják el: http://szinhaz.net/2020/07/14/fuchs-livia-beszedes-testek-birodalma/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése