2020. október 14., szerda
Izraeli tánc beszámoló Fuchs Lívia írása alapján
2020. október 1., csütörtök
Haifa Nemzetközi Filmfesztivál –
2020. október 3-10.
A Haifa
Nemzetközi Filmfesztivál immár 36. alkalommal kerül megrendezésre Izraelben,
október 3. és 10. között, Szukott idején. A produkció létrehozása az Ethos és a
Haifa-i önkormányzat közös munkája. A fesztivál igazgatói feladatait Pnina
Blayer és Yaron Shamir látják el. A Haufa-i fesztivál 1983-ban jött létre,
Izrael első filmfesztiváljaként. Mára egy fontos nemzetközi filmvilági
eseménnyé nőtte ki magát, mely jelentős elismerést vívott ki globális és régiós
szakmai körökben. Izraelben ez az esemény a legnagyobb a maga műfajában.
A
fesztivál programja jól ismert a magas művészeti színvonaláról, melyben nagy
hangsúlyt fektet a diverzitásra, a vélemény pluralitásra, a békés egymás
mellett élésre, valamint a béke jelentősségére. Az egy hetes fesztivál programjában
számos díjnyertes alkotás kerül bemutatásra, melyek közül több is szerepelt a
legnevesebb nemzetközi filmfesztiválokon.
Évente átlagosan több mint 300.000 látogatót vonz az esemény, akik több mint 280 vetítésen vehetnek részt, melyek a világ minden részéről érkeznek. Továbbá számos élőzenei kocert és szabadtéri családi esemény várja az érdeklődőket. A tíz napos Haifa Feztivál, mely öt különböző helyszínen kerül megrendezésre a Carmel hegy környékén, egy igazi filmünnep. A műsor reggeltől éjfélig tart majd, live (élő) vetítésekkel és virtuális valóság terekkel.
Idén a
Covid-19 korlátozások miatt, a fesztivál kizárólag online kerül megrendezésre.
Az ünnepi vetítések streamelve lesznek a Carmel-ről, minden filmimádó
saját képernyőjére az egész világon.
A fesztivál hivatalos oldala: https://www.haifaff.co.il/eng
Filmek: https://www.haifaff.co.il/eng/Films
2020. szeptember 2., szerda
Otthonodba hozzuk Izraelt – csak ennyit kell tenned érte
Szinte mindenki szeret új dolgokat felfedezni, megismerni. Sőt! Sokaknak a kedvenc tennivalója az, hogy új zenék után kutatnak. Most egy olyan szuper projektet mutatunk be, amelynek célja, hogy eddig talán ismeretlen izraeli zenékkel gazdagítsuk a lejátszási listátokat.
A Bar Zavada Music Productions és a FACTORY 92
kezdeményezésére jött létre az izraeli Music Discovery projekt, amelynek célja az izraeli zene bemutatása és népszerűsítése a világ minden pontján.
Az első zenei gyűjtemény már meg is született,
amely már most toplistás több országban, például Németországban, Svájcban
és Ausztriában is. Az előadók között megtalálható Liron Amram, Loren Noyman
vagy Zozo Ginzburg is.
A nehéz, átdolgozott napok után jólesik egy kis kikapcsolódás, pihenés, vagy kiszakadás a mindennapi rutinból. Ebben nagyon
sokat tud segíteni a zenehallgatás. Nem kell mást tennetek, csak
elindítani a lejátszási listát és már Izraelben is találjátok magatokat. Jó
szórakozást kívánunk!
2020. augusztus 13., csütörtök
Hallottál már lzrael legkülönlegesebb eskövői hagyományáról?
A mizrahi zsidók - akik Észak-Afrikából vándoroltak a közel-keleti országokba - hagyományosan egy különleges henna-szertartással áldják meg az esküvő előtt álló menyasszonyt és a vőlegényt.
A legelső ismert feljegyzések a hennáról már több mint
ötezer évesek és az ókori Egyiptomból származnak.
Annak ellenére, hogy korábban a henna a megkülönböztetés
jele volt, ma már büszke nemzeti örökség mindazoknak, akik a mizrahi közösséghez
tartoznak.
Noam Sienna zsidó henna szakértő szerint a hennát hagyományosan sok mindenre használják: népi gyógyszerként különböző
bőrbetegségekre, hajfestésre, köröm és szövet festésre, valamint ünnepek alkalmából
gyakran festik fel a zsidók.
A ceremónia
A henna ceremónia fő célja, hogy a menyasszonyt és
a vőlegényt megáldják jószerencsével, egészséggel és termékenységgel. A
rituálék azonban különbözhetnek, függően a család etnikai hátterétől.
A jemeni zsidóknál például az a szokás, hogy az
édesanyák és a nagymamák friss tojással köröznek a jegyespár feje felett, ezzel
is elősegítve a termékeny jövőt. A rossz elűzése érdekében legtöbbször sadab
-ot (gyógynövény) és néha hagymát is tesznek a menyasszony fejére.
A marokkói zsidóknál a hagyomány szerint a család
egyik tagja - akit korábban ért valami szerencse az életben – festi fel a
jegyespár kezére az ünnepi hennát, majd ezt követően a család többi tagjának
is. A későbbiekben kerül sor az ajándékozó ceremóniára, ahol az édesanyák
egy-egy ékszert ajándékoznak a jövőbeni unokájuk számára. A legtöbbször ez egy
aranykarkötő, amit tovább örökítenek a nemzedékek során.
Ami minden henna ünnepségben közös, az a tánc és a
zene a család szülőföldjéről, legyen az Marokkó, Jemen, Irak vagy India.
Az öltözet
A legszembetűnőbb dolog ezeken az ünnepségeken
az a menyasszony öltözete. A jemeni zsidóknál a menyasszony egy hatalmas
fejdíszt visel, amely a feje fölött tornyosul és csillog, népi nevén tashbuklulu.
Ezt az esküvő során egy kisebb fejdíszre, a gargush-ra cseréli. Karja és
ujjai tele vannak ékszerekkel, egészek könyékig. Ruháját tekintve pedig díszes
köpenyt visel. Ezek az ünnepi öltözékek olykor 10 kilogrammot is nyomhatnak,
ami egyrészről a házasság terhét szimbolizálja, másrészről pedig egy új
kapcsolat szépségét.
A vőlegény hagyományosan mintázott kalapot és galabiya-t,
azaz egy nagy köpenyt visel.
2020. július 28., kedd
Ünnepeld a szeretet napját a világhírű énekesnővel, Ahinoam Ninivel
Agusztus 5-én az online térben hozza közelebb hozzánk a szeretetet az izraeli énekesnő, Ahinoam Nini.
way” című dallal.
2020. július 8., szerda
Online idegenvezetés Jeruzsálem rejtett világába
Viktor elmondta, a Street Art Jeruzsálem ugyan olyan fontos része, mint például a múzeumok, de
gyakran a város olyan részein lelhetőek fel, ahova turisták nem látogatnak el. Ezért is volt különleges, hogy ezt is feltárhattuk a nagyközönség előtt.
2020. július 2., csütörtök
Élő koncert a Függetlenség napján
Tűzijátékkal egybekötött koncertet adnak az Izraeli Filharmonikusok az amerikai Függetlenség napján. Ha egy kis változatosságot vinnél a vasárnapodba, akkor besegítünk egy igazán üdítő programmal. Amerikában a hétvégén ünneplik a Függetlenség napját, amit most az Amerikai-Izraeli Baráti Társaságnak köszönhetően az Izraeli Filharmonikusok is színesítenek majd.
Kapd elő a piknikkosarad, vagy csak huppanj le a kanapéra, és élvezd a tűzijátékkal egybekötött hangversenyt, ahol olyan klasszikusok csendülnek fel, mint Csajkovszkij vagy Gershwinin.Az eseményen közreműködik a Toscani vonósnégyes is: Yevgenia Pikovsky hegedűn, Asaf Maoz hegedűn, Dmitry Ratush hegedűn és Felix Nemirovsky gordonkán.A koncertet július 5-én (vasárnap) 16:00-tól (magyar idő) közvetítik élőben a Facebookon, de előzetes regisztrációval lehetőség nyílik az élő Zoom közvetítésen való részvételre is.








