Az Opus Jazz Clubban már februárban kezdődik a tavasz, köszönhetően az élvonalbeli izraeli zenészeknek, akik kellemes zenei áramlatokat hoznak a Földközi-tenger felől. Az első Izraeli Jazztavaszon öt zenekar tálalja az összetéveszthetetlen izraeli jazz-ízt, melynek összetevői a melodikusság, a lazaság és szenvedély – mindezt tradicionális fűszerekkel gazdagon szórva.
Február 5-én a bőgős, basszusgitáros, producer és zeneszerző, Liran Donin evez be az Opus színpadára 1000 Boatsnevű, öttagú formációjával. Erős húzású hajójuk rögtön a megalakulást követő évben toplistákon kötött ki, az 8 Songs című lemezük 2018-ban a The Guardian legjobb 10 jazzalbuma közé került, a Jazzwise pedig az év 10 legjobb kiadványa közé választotta.
Liran Donin
Oded Tzura lélek hangján szól február 25-én. A tenorszaxofonos saját fejlesztésű játéktechnikájával a hangok között megtett út, vagyis a mikrotonalitás mentén az indiai és a nyugati zene közötti átjárókat keresi. A nagy mesélőnek tartott Oded 2018-ban már járt az Opusban, akkor mindenkit elvarázsolt bensőséges zenei történeteivel.
Akárcsak ő, úgy a szintén tel-avivi születésű altós és énekes, John Zorn felfedezettje, Daniel Zamiris New Yorkból érkezik március 11-én. Ő a klezmer, a liturgikus, tradicionális haszid zene, az indiai és nyugat-afrikai ritmusok keverékével kísérletezik, ezúttal a 21 éves őstehetség,Nitzan Bar gitáros társaságában.
Április 22-én egy karizmatikus bőgős-zeneszerző, Shay Hazan mutatja meg kvintettjével, hol található a jazz, a marokkói gnawa, a hiphop, a ’60-as évekbeli chicagói free jazz-mozgalom és az izraeli zene metszéspontja.
A sorozat záróakkordjait az argentin születésű, New Yorkban is nagy feltűnést keltő izraeli baritonszaxofonos, Eden Bareketadja triójával május 23-án. A harmóniahangszer nélküli formáció a Night című album groovos számaival hoz fényt az éjszakába.
Eden Bareket
A fesztivált támogatja Izrael Állam Nagykövetsége is.
Kultúrát
nem csak adni jó, hanem kapni is, ajándék ajánlókant most a 2020. első
félévében hazánkba látogató izraeli előadókkal és formációkkal folytatjuk.
Szerencsére, az ünnepi időszaknak köszönhetően, már sok szervező nyilvánossá
tette a következő évi programjait. A mostani listába azokat az előadásokat
vettük be, amikre már tudtok jegyet venni. Sok szuper fellépő érkezik majd,
főleg a jazz szcénából, de lesz kortárs tánc, indie-pop is. Jó böngészést!
Az egyik legizgalmasabb izraeli programsorozat 2020-ban, a BMC Opus Jazz Club által szervezett Izraeli Jazztavasz lesz, amire már most érdemes asztalt foglalniuk azoknak, akik szeretik ezt a zenei műfajt. Az öt előadásból álló koncertsorozatot Liran Donin 1000 Boats formációja nyitja majd február 5-én. Az izraeli származású, nagybőgös, basszusgitáros Donin 2017-ben megalapított izgalmas együttese, a világszínvonalú zenészekből álló 1000 Boats, a Cavalo Records kiadásában jelentette meg 8 Songs című lemezét, melyet a The Guardian a 2018-as év legjobb 10 jazzalbuma, a Jazzwise magazin pedig a 2018-as év 10 legjobb kiadványa közé választott. A lemez anyagával óriási sikerrel turnézták végig az Egyesült Királyságot és Európát és most végre Budapesten is láthatjuk őket.
Az Izraeli Jazztavasz második fellépője, Oded Tzur lesz, aki kvartettjében többek között a tavaly saját zenekarával, szintén az Opusban koncetet adó Nitai Herskovits-csal érkezik majd Budapestre. A New York-i székhelyű szaxofonos, zeneszerző és zenekarvezető, Oded Tzur az ősi és a modern zenei hagyományok közötti kapcsolatokat a történetmesélés művészetétől ihletetten keresi. Improvizációinak egyedülálló nyelvén előadott „zenei történetmesélése” során Tzur a halk szakaszok és a drámai crescendók erőteljes kontrasztjai közti különös utazásra csábítja hallgatóit. Kvartettjét Japánban a 21. század John Coltrane Quartetjeként aposztrofálták. A koncertre február 25-én kerül majd sor.
Az Izraeli Jazztavasz további három fellépője pedig a vallásos szaxofonosDaniel Zamir és Nitzan Bar duója, március 11-én, Shai Hazan Quintetáprilis 22-én, illetve azEden Bareket Trio lesznek, Az ő koncertjeik meghirdetése még folyamatban van, de mindenképpen érdemes előre felírni ezeket a dátumokat is a naptárba, nehogy lemaradjatok róluk!
Az év izraeli jazz koncertjének, a Müpában 2020. április 29-én, az izraeli függetlenségnapkor fellépő Avishai Cohen és Shai Maistro közös koncertje ígérkezik. Egyik zenészt sem kell különösebben bemutatni a magyar közönségnek. Bárhol és bármikor lépjenek is fel nálunk, szinte biztosra vehető a teltházas előadás. Bár április vége még nagyon messze van, nem árt hamar lecsapni a jegyekre, mert gyorsan fogynak.
A nagy fesztiválok, a tőlük megszokott módon hoznak majd a nyárra izraeli fellépőket. Akikről már egészen biztosan tudjuk, hogy valami igazán különleges dologgal készülnek, az a Bánkitó Fesztivál és csapata. A szervezők idén, egy komplett Izrael színpadot terveznek, ahol dj-k, és különböző izraeli zenekarok lépnek majd fel a tóparton. A line-up még szervezés alatt, de jegyek már kaphatók a nyár egyik legjelentősebb összművészeti fesztiváljára.
Bánkitó Fesztivál 2019. Fotó: Bánkitó Fesztivál
Aki nem szeretne nyárig várakozni egy jó kis izraeli indie zenekarra, azok örülhetnek, mert Izrael legnépszerűbb indie-pop énekese, Lola Marshérkezik 2020. március 6-án az Akváriumba. Az énekesnő és csapata épp második lemezük befejezésén dolgozik. Remélhetőleg, a már jól ismert Remember Roses album számai mellett ezekből is kapunk majd ízelítőt a koncert során.
Kortárs tánc rajongókanak a Trafó kora tavaszi programjában helyet kapó, Roy Assaf: Csajokcímű előadását ajánljuk. Roy Assaf, amióta az eszét tudja, táncol, mozog. 16 éves kora óta rendez, igazi művészeti örökmozgó. Sokáig dolgozott együtt Emanuel Gattal, akitől tavaly, szintén a Trafó színpadán láthattuk a Sunny című darabot. Assaf készített koreográfiát a Svéd Nemzeti Balettnek is, jelenleg a Bathseva Dance Company táncosaival dolgozik együtt. A most bemutatásra kerülő Csajok című koreográfiájában öt nő szerepel talpig vörösben, kihívóan. Öt gyönyörű nő bocsátkozik bonyolult, de érthető párbeszédbe az elvárásokkal és az igényekkel, amelyeket a társadalom oly láthatatlanul, félelmetesen és elkerülhetetlenül helyez a vállukra, vállunkra.