75 éves korában elhunyt
Markó Iván Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Győri Balett alapítója és
egykori igazgatója. Korának egyik leghíresebb táncos szólistája és
balettmestere, valamint több éven át a jeruzsálemi Rubin Akadémia koreográfusa
volt. Alkotói munkájára jelentős hatást gyakorolt Izrael, ott szerzett
kapcsolatai és támogatói végigkísérték pályafutása során.
Másfél évtizeddel ezelőtt,
társulata még telt házas előadásokon játszotta balettjeit. A kétezres évek
elején rendezett Rómeó és Júlia történetét nem viszálykodó családokkal, hanem
hagyományok, vallások és kultúrák ütköztetésével mutatta be a közönségnek. A
palesztin-izraeli konfliktust szimbolizáló, a tragédiát arab Capuletekkel és zsidó
Montague-kkal elbeszélő cselekmény, a 21. század Jeruzsálemében játszódik. Célja,
hogy bemutassa a szeretet és az emberiesség győzelmét az ellenségeskedés felett.
A szerelmesek elé a shakespeare-inél is nagyobb akadályokat gördítő történet
happy end-del végződik: miután ittak a mérgezett kehelyből, a szerelmesek magukhoz
térnek és boldogan élnek tovább együtt.
Markó Iván hatalmas
örökséget hagyott hátra, munkássága balett-táncosok és koreográfusok egész
generációira volt hatással. Emlékéből fakadjon áldás.
Kultúrát
nem csak adni jó, hanem kapni is, ajándék ajánlókant most a 2020. első
félévében hazánkba látogató izraeli előadókkal és formációkkal folytatjuk.
Szerencsére, az ünnepi időszaknak köszönhetően, már sok szervező nyilvánossá
tette a következő évi programjait. A mostani listába azokat az előadásokat
vettük be, amikre már tudtok jegyet venni. Sok szuper fellépő érkezik majd,
főleg a jazz szcénából, de lesz kortárs tánc, indie-pop is. Jó böngészést!
Az egyik legizgalmasabb izraeli programsorozat 2020-ban, a BMC Opus Jazz Club által szervezett Izraeli Jazztavasz lesz, amire már most érdemes asztalt foglalniuk azoknak, akik szeretik ezt a zenei műfajt. Az öt előadásból álló koncertsorozatot Liran Donin 1000 Boats formációja nyitja majd február 5-én. Az izraeli származású, nagybőgös, basszusgitáros Donin 2017-ben megalapított izgalmas együttese, a világszínvonalú zenészekből álló 1000 Boats, a Cavalo Records kiadásában jelentette meg 8 Songs című lemezét, melyet a The Guardian a 2018-as év legjobb 10 jazzalbuma, a Jazzwise magazin pedig a 2018-as év 10 legjobb kiadványa közé választott. A lemez anyagával óriási sikerrel turnézták végig az Egyesült Királyságot és Európát és most végre Budapesten is láthatjuk őket.
Az Izraeli Jazztavasz második fellépője, Oded Tzur lesz, aki kvartettjében többek között a tavaly saját zenekarával, szintén az Opusban koncetet adó Nitai Herskovits-csal érkezik majd Budapestre. A New York-i székhelyű szaxofonos, zeneszerző és zenekarvezető, Oded Tzur az ősi és a modern zenei hagyományok közötti kapcsolatokat a történetmesélés művészetétől ihletetten keresi. Improvizációinak egyedülálló nyelvén előadott „zenei történetmesélése” során Tzur a halk szakaszok és a drámai crescendók erőteljes kontrasztjai közti különös utazásra csábítja hallgatóit. Kvartettjét Japánban a 21. század John Coltrane Quartetjeként aposztrofálták. A koncertre február 25-én kerül majd sor.
Az Izraeli Jazztavasz további három fellépője pedig a vallásos szaxofonosDaniel Zamir és Nitzan Bar duója, március 11-én, Shai Hazan Quintetáprilis 22-én, illetve azEden Bareket Trio lesznek, Az ő koncertjeik meghirdetése még folyamatban van, de mindenképpen érdemes előre felírni ezeket a dátumokat is a naptárba, nehogy lemaradjatok róluk!
Az év izraeli jazz koncertjének, a Müpában 2020. április 29-én, az izraeli függetlenségnapkor fellépő Avishai Cohen és Shai Maistro közös koncertje ígérkezik. Egyik zenészt sem kell különösebben bemutatni a magyar közönségnek. Bárhol és bármikor lépjenek is fel nálunk, szinte biztosra vehető a teltházas előadás. Bár április vége még nagyon messze van, nem árt hamar lecsapni a jegyekre, mert gyorsan fogynak.
A nagy fesztiválok, a tőlük megszokott módon hoznak majd a nyárra izraeli fellépőket. Akikről már egészen biztosan tudjuk, hogy valami igazán különleges dologgal készülnek, az a Bánkitó Fesztivál és csapata. A szervezők idén, egy komplett Izrael színpadot terveznek, ahol dj-k, és különböző izraeli zenekarok lépnek majd fel a tóparton. A line-up még szervezés alatt, de jegyek már kaphatók a nyár egyik legjelentősebb összművészeti fesztiváljára.
Bánkitó Fesztivál 2019. Fotó: Bánkitó Fesztivál
Aki nem szeretne nyárig várakozni egy jó kis izraeli indie zenekarra, azok örülhetnek, mert Izrael legnépszerűbb indie-pop énekese, Lola Marshérkezik 2020. március 6-án az Akváriumba. Az énekesnő és csapata épp második lemezük befejezésén dolgozik. Remélhetőleg, a már jól ismert Remember Roses album számai mellett ezekből is kapunk majd ízelítőt a koncert során.
Kortárs tánc rajongókanak a Trafó kora tavaszi programjában helyet kapó, Roy Assaf: Csajokcímű előadását ajánljuk. Roy Assaf, amióta az eszét tudja, táncol, mozog. 16 éves kora óta rendez, igazi művészeti örökmozgó. Sokáig dolgozott együtt Emanuel Gattal, akitől tavaly, szintén a Trafó színpadán láthattuk a Sunny című darabot. Assaf készített koreográfiát a Svéd Nemzeti Balettnek is, jelenleg a Bathseva Dance Company táncosaival dolgozik együtt. A most bemutatásra kerülő Csajok című koreográfiájában öt nő szerepel talpig vörösben, kihívóan. Öt gyönyörű nő bocsátkozik bonyolult, de érthető párbeszédbe az elvárásokkal és az igényekkel, amelyeket a társadalom oly láthatatlanul, félelmetesen és elkerülhetetlenül helyez a vállukra, vállunkra.
Izrael Állam fennállásának 71. évfordulóját ünnepeljük idén.
Ennek a jeles alkalomnak kapcsán, rengeteg kulturális program közül válogathatnak
az izraeli jazz, kortárs tánc, illetve gasztronómia iránt érdeklődők.
Az ünnepi programsorozat Debrecenben indul, május 15-én. A
Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán ad este koncertet az izraeli Shalosh
Trio, az Izraeli Nagykövetség és a Debreceni Tiszteletbeli Konzulátus közös szervezésében.
A Trio nagyon izgalmas zenét játszik, a beskatulyázás híveinek bosszúságára egyik
műfaj alá sem lehet őket igazán besorolni. Ők maguk egyszerűen így fogalmazzák
meg stílusukat: akusztikus progresszív zene.
Aki esetleg nem tud elmenni 15-én este Debrecenbe, az még
vehet jegyet a budapesti Opus Jazz Clubba 16-ra, illetve a Babel Sound International Jazz Festival első napjára, május 30-ára.
A kortárs tánc rajongói Sharon Eyallal találkozhatnak a
Trafóban május 24-25-26-án este. A koreográfus, táncos Sharon Eyal, immár
negyedszer lép fel Magyarországon, most legújabb darabját, a L-E-V Chapter 2-t
hozta el nekünk Izraelből. Korábbi előadásaikhoz hasonlóan a Love Chapter 2 is
a fények, az elektronikus zene és az egyedülálló szerkezeti felépítés tökéletes
kombinációja. Az előadás az elveszett, eltűnt szerelem utáni érzelmek
kavalkádjára koncentrál. A táncosok névtelen androgün csoportokban mozognak,
mint Sharon Eyalnál annyiszor, és elképesztő hajlékonysággal, rugalmassággal
képeznek új, kifejező testformákat. A testszínű, testhez simuló dresszek
kiemelik a táncosok tökéletes vonalait. Az előadást hideg elegancia és
feszesség jellemezi, melyben keverednek a klasszikus balett és a techno tánc
elemei. Sharon Eyalék ismét bebizonyítják a nézőknek, hogy valami egyszerre
lehet érzéki és erotikus, mégis hideg és gépies. Jegyek még kaphatók a Trafó
honlapján.
Május 27-én, este, izgalmas zenei fúzióval érkezik az idei
Zsidó Művészeti Napokra Moran Magal izraeli származású énekesnő. Zenéjében a
folk rock műfajt vegyíti a gothic metal elemeivel – így jönnek létre dallamos,
érzelmes, romantikus és erőteljes számai. Miután Izraelből Berlinbe költözött,
Moran saját zenekart alapított Marcos Feminella, Ishay Sommer, Shir-Ran Yinon
és Federico Truzzi részvételével. Under Your Bed című albumuk 2019 áprilisában
jelenik meg. Jegyek kaphatók a Zsidó Művészeti Napok oldalán keresztűl.
Ha valaki május 27-én, hétfő este jobban szeretne inkább
jazz-t hallgatni, annak meleg szívvel ajánljuk a budapesti Darshan Udvarban
fellépő izraeli Subtext Duót. Gadi Lehavi a világ egyik legkedveltebb izraeli
jazz zongoristája. Együtt játszott Chick Coreával és Avishai Cohennel. Társa,
Yoav Eshed gitáros a Berklee College of Music-on szerezte diplomáját és
rendszeresen játszik európai és izraeli jazz fesztiválokon. A duo másik tagja a
gitáros Yoav Eshed, szintén ismert név a nemzetközi jazz színtéren.
Május 29-én lép majd fel a félig jemeni, félig lengyel
származású, csodálatos Tula Ben Ari énekesnő, szintén a Darshan Udvarban. Tula a
jazz, soul és a mediterrán népzene mestere. Spanyolul, héberül, latino nyelven
és arabul is énekel. Magyarországon fellépett már a Babel Sound Fesztiválon és
Ozorán, most pedig Budapesten a Darshan Udvarban találkozhatnak vele a jazz és
világzene kedvelői. Tula erre a koncertre egy meglepetés izraeli vendéget is
hoz, hogy kit, ez a helyszínen derül majd ki.
Ritkán láthatunk két ősbemutatót egy esten. Az InversedanceTársulat művészei páratlan táncszínházi élményt garantálnak a Zsidó MűvészetiNapok záróeseményén,az újonnan megnyílt Nemzeti Táncszínházban. Június 2-án, A
Társulat két nemzetközileg elismert vendégkoreográfusa, Idan Sharabi (Izrael)
és Juhász Péter, által készített új alkotások fontos társadalmi témákkal
foglalkoznak létezésünk, mindennapi életünk kérdéseit boncolgatják a mozdulatok
varázslatos nyelvén.
Az Les Ballet C de la B korábbi, az Emanuel Gat Dance
jelenlegi táncművésze, Juhász Péter koreográfiája alapgondolatát Seneca
örökérvényű kérdései adják, az emberi viselkedést kutatja az idő és a pillanat
értékének relációjában. Idan Sharabi, izraeli táncművész-koreográfus -a
Batsheva Dance Company és a Nederlands Dans Theatre korábbi művésze -
alkotóként első alkalommal készít darabot magyar társulat számára, a fizikai
test korlátlan lehetőségeit vizsgálva.
Emanuel Gat: Sunny című darabját mutatta be a Trafó április 12-én és 13-án a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretén belül. A darab mind két este teltházas volt. Nem is csoda, hiszen az élő dj act-re vagy éppen annak hiányában a csendre táncoló nemzetközi tánccsoport idevarázsolta a dél-francia és az izraeli napot Budapestre. A színpadon, a francia naptej reklámok képei, a napért és esőért imádkozó természeti népek - vallási rituálék szent és profán mozdulatai keveredtek Mervin Gaye Sunny című dalának motívumaira.
SUNNY: Photo: Julia Gat
Az előadás egyik érdekessége, hogy Emanuel Gat egyik táncosa, a magyar Juhász Péter, aki a táncolás mellett épp az izreali Idan Sharabival készít közös koreográfiát a Fodor Zoltán Társulat számára. Idan Sharabi május 17-én érkezik Budapestre és kezd meg egy hónapos munkáját az Inversedance társulat táncosaival. Az Izraeli Nagykövetség által támogatott koprodukció premierje a Nemzeti Táncszínházban lesz, június 2-án.
Juhász Péter és Fares Saeb
A Trafóban Fares Saeb nagykövet-helyettes találkozott Emanuel Gattal és Juhász Péterrel a Sunny előadását követően, ahol a két előadás kapcsán beszélgettek az izraeli és a magyar kortárstánc kapcsolódási lehetőségeiről. (Photo credit: Csákvári Zsigmond)
Emanuel Gat a performer és zenész
Awir Leonnal együtt álmodta meg a SUNNY-t, ami egyszerre élőzenei koncert és
vibráló koreográfiai felfedezőút. Az ötletek kavalkádjában a SUNNY képes
felmutatni új légies zenei formákat ezzel párhuzamosan mélységében vizsgálni és
megkérdőjelezni a kortárs táncművészet lehetőségeit.
Emanuel Gat – hatodik alkalommal a Trafó
színpadán! – nem csupán koreográfusként, hanem teoretikusként is kiválóan
megállja a helyét: ahogy írásaiban ki is fejtette: zeneként tekint a táncra. A
zene nem kezdőpont, de nem is megoldás a számára, mert - mint írja - a táncot
zene nélkül is hallanunk kell. Hang(szer)ként kezeli táncosait is,
fogalmazhatunk úgy is, mindegyik külön szólamot képez, hol egymás mellett
futnak párhuzamosan, hol szervesen összekapcsolódnak, egyetlen önálló
organizmust alkotva.
„Emanuel Gat mesterművet hoz létre mikor
megalkotja a SUNNY-t. A színpadon Marvin Gaye azonos című dala adja meg az
alaphangzást, Awir Leon épít élő zeneiséget köré. Gat úgy alkalmazkodik az
elektronikus zenéhez, hogy közben hű marad saját, eredeti stílusához. Magán a
virtuóz táncon túl, a mű az előadók közötti kapcsolatok színpadon való
megszületéséből áll. Hosszúra nyúló csendek, bravúros jelmezek, játékosság,
metsző pillantások és kitörő kacajok alkotják meg az előadás világát, amiben
túlcsordul az ifjúság, az életöröm és a derű.” - Le Figaro
A Budapesti
Tavaszi Fesztivál keretein belül most bemutatásra kerülő darab érdekessége,
hogy Emanuel Gat egyik táncosa - Juhász Péter, táncos, koreoráfus, aki a
következő hetekben kezdi meg a közös munkát Idan Sharabi, izraeli
koreográfussal az Inversedance-Fodor Zoltán Társulat részére. Az
izraeli-magyar koprodukció premierje június 2-án lesz, a Nemzeti
Táncszínházban, a Zsidó Művészeti Napok záróelőadásaként.
Az előadás április 12-én és 13-án tekinthető meg a Trafóban, a Budapesti Tavaszi Fesztivál kiemelt programjaként.
Az újévi előkészületek idején sem maradunk izraeli kultúra nélkül. Az idén 17. alkalommal megrendezett, nemzetközi L1dnaceFest-en, három alkalommal lépnek színpadra az izraeli kortárs tánc képviselői.
A szeptember 4-9. között megrendezésre kerülő fesztivál fő mottója a partnerség. A különböző műhelymunkákon, stúdióelőadásokon résztvevő művészek, koreográfusok, táncosok a közös alkotás, előadás lehetőségeit járják körül. A fesztivál nyitó előadása a táncos, koreoráfusShira EVIATAR (IL) Rising című darabja, amely két
különböző – jemeni és
marokkói – kulturális
tudással rendelkező
test találkozását mutatja be. A két táncos (Shira Eviatar és Anat Amrany) célja, hogy az előadás során ráleljenek egy közös
pontra az etnikus/tradicionális illetve a konkrét/jelen idejű test között, ezáltal érve el a hagyomány
absztrakcióját. Shira Eviatar koreográfusként igyekszik a kortárstánc fókuszába
beemelni a mizrahi (judeo-arab) kultúrát, felhívni a figyelmet a szefárd tradícionális táncokban rejlő lehetőségekre.
Szeptember 5-én Lior Lazarof és Chen Nadler mutatja be közönség előtt először most készülő darabját, az ABC and the Studies of the Stars-t. Liort tavaly az L1 Egyesület rezidensből állandó taggá választotta. A stúdióelőadásként bemutatásra kerülő darabban, a két előadó az újra-egymásratalálás örömét és kihívásait járja körül. Az előadás zenéjét Gryllus Ábris szerezte.
Gil Kerer és Korina Fraiman Nice to Beat You című darabját szeptember 7-én, pénteken este a Trafóban lehet majd megtekinteni. Az előadás során a két táncos, koreográfus a férfi-női kapcsolatok érzelmekkel teli, nem mindig zökkenőmentes világát igyekszik feltérképezni.A darab, a 2017-es MASH jeruzsálemi koreográfus-versenyen az L1 Egyesület különdíját nyerte el. Az est második felében az izraeli táncosokat egy litván koreográfia követi majd: Alise Madara Bokaldere - The Translation of My Eyes.