2018. szeptember 4., kedd

L1danceFest - lényeg az együttműködés

Az újévi előkészületek idején sem maradunk izraeli kultúra nélkül. Az idén 17. alkalommal megrendezett, nemzetközi L1dnaceFest-en, három alkalommal lépnek színpadra az izraeli kortárs tánc képviselői. 




A szeptember 4-9. között megrendezésre kerülő fesztivál fő mottója a partnerség. A különböző műhelymunkákon, stúdióelőadásokon résztvevő művészek, koreográfusok, táncosok a közös alkotás, előadás lehetőségeit járják körül. 

A fesztivál nyitó előadása a táncos, koreoráfus Shira EVIATAR (IL) Rising című darabja, amely két különböző – jemeni és marokkói – kulturális tudással rendelkező test találkozását mutatja be. A két táncos (Shira Eviatar és Anat Amrany) célja, hogy az előadás során ráleljenek egy közös pontra az etnikus/tradicionális illetve a konkrét/jelen idejű test között, ezáltal érve el a hagyomány absztrakcióját. Shira Eviatar koreográfusként igyekszik a kortárstánc fókuszába beemelni a mizrahi (judeo-arab) kultúrát, felhívni a figyelmet a szefárd tradícionális táncokban rejlő lehetőségekre. 



Szeptember 5-én Lior Lazarof és Chen Nadler mutatja be közönség előtt először most készülő darabját, az ABC and the Studies of the Stars-t. Liort tavaly az L1 Egyesület rezidensből állandó taggá választotta. A stúdióelőadásként bemutatásra kerülő darabban, a két előadó az újra-egymásratalálás örömét és kihívásait járja körül. Az előadás zenéjét Gryllus Ábris szerezte.

Gil Kerer és Korina Fraiman Nice to Beat You című darabját szeptember 7-én, pénteken este a Trafóban lehet majd megtekinteni. Az előadás során a két táncos, koreográfus a férfi-női kapcsolatok érzelmekkel teli, nem mindig zökkenőmentes világát igyekszik feltérképezni. A darab, a 2017-es MASH jeruzsálemi koreográfus-versenyen az L1 Egyesület különdíját nyerte el. Az est második felében az izraeli táncosokat egy litván koreográfia követi majd: Alise Madara Bokaldere - The Translation of My Eyes. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése