Raida Adon izraeli színésznő kiállításának részeként mutatkozott be
nemrégiben jeruzsálemi Izrael Múzeumban egy videóinstalláció „Idegenség” néven, ami a magányt és az
elidegenülést mutatja be egy teljesen új megvilágításból. Adonnal a kiállítás
kurátora, Amitai Mendelson készített egy interjút, amit itt lehet meghallgatni:
A kiállítás költőien ábrázolja az
otthontalanságot, a menekülést, az otthon utáni vágyódást. A megjelenítésen
keresztül egy álomkép tárul elénk, amely egyszerre ragaszkodik a valóságos
gyökerekhez és rugaszkodik el a szürrealizmusba. A művész nem titkolt üzenete,
hogy a mindennapokban felül kell kerekedni a politikai kérdéseken, vitákon, és
az emberre kell helyezni a fókuszt. A kiállítás különös jellemzője, hogy
beépítésre kerültek az előkészítő vázlatok és más szobrászkellékek is.
Raida Adon izraeli színésznő 1972-ben született az
izraeli Akkó-ban. Egész fiatal korától kezdve szerepelt színházi előadásokban, tévés valamint játékfilmekben. 2002-ben végzett aBezalel
Művészeti és Design Akadémia művészeti tanszékén.
Az Internal
Compass az egyik legyszebb és leginspirálóbb közegben, az izraeli Mitzpeh
Ramonban található, fiatalokból álló zenei műhely. Szinte a kezdetek óta
rendszeresen rendezik meg minden év végén a “Fermatta” egyhetes fesztivált, ami
tele van koncertekkel, partikkal és jazz előadásokkal. Ilyenkor minden diák
lehetőséget kap, hogy bemutassa a saját zenei produkcióját és közelebb vigye
üzenetét a közönséghez.
Az idei évben a COVID-19 miatt sok kulturális eseményt kellett elhalasztani, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy az online térnek köszönhetően június 14-20. között, minden este 19:00-22:00-ig koncertet közvetítenek a Fermatta hivatalos Facebook-oldalán keresztül, amit örömmel ajánlunk a figyelmetekbe
Anna RF, Boom Pam, Noga Erez és a Yemen Blues adnak ingyenes
on-line koncertet június 3-a és 14-e között a Zorlu
Performans Sanatları Merkezi és az isztambuli Izraeli Nagykövetség
szervezésében, TLVSound koncertek címen. A koncertek a ZORLU PSM Facebook oldalán keresztül
lesznek elérhetők.
Az első fellépő, Anna RF június 3-án este 20:00-kor kezdi a koncertek sorát. A
zenekar egy kis sivatagi faluból, Saharut-ból indult. Zenéjükben különböző folk
elemek ötvöződnek, békés, életvidám melódiákká. Dalaikban egyszerre van jelen
a kelet és a nyugat, illetve az ősi és a új hangszerekkel való kísérletezés. A tradícionális melódiáknak, a finom elektronikus utómunka ad modern hangzást.
Remember című, legújabb videójuk a karantén alatt készült el. A dal zenei és poétikai szembenézés önmagunkkal és a minket körülvevő környezettel.
A Boom Pam neve nem ismeretlen a hazai közönségnek,
hiszen a zenekar nem sokkal indulása után Budapesten is fellépett az A38-on.
Azóta, Törökországban találtak igazán nagy követőtáborra. Nem is csoda, hiszen a
zenéjüket alapvetően meghatározó Ari San, Emir Kusturica mellett, a ’70-es évek
ikonikus török énekesnője, Selda Bağcan is helyett kapott az utóbbi években. Olyannyira,
hogy több közös fellépésük is volt együtt. A zenekar június 5-én 20:00-kor ad
majd on-line koncertet.
Noga Erez, producer, zenész, énekes. Talán ő a legfiatalabb és
a legprovokatívabb előadó, a most fellépő zenekarok között. Dalai szókimondóak,
sokszor nyersek és szinte mindig valamilyen komoly társadalmi problémára
reflektálnak. Noga, különleges elektronikus hangzásával, vibráló megjelenésével
és vizuális világával, szövegei őszinteségével jelenleg az egyik legnépszerűbb
fellépő az izraeli underground világban. Élőben június 11-én, 20:00-kor
találkozhatunk majd vele.
A TLVSound koncertsorozat utolsó fellépője, a Yemen Blues
zenekar lesz. Ravid Kahalani, a zenekar alapítója, 10 évig turnézott Idan
Raichellel, mielőtt saját bandát alapított volna 2010-ben. A Yemen Blues csodásan
ötvözi a jazz, blues, funk, ladinó és az
afrikai törzsi dallamvilágot a tradicionális jemeni dallamokkal és szövegekkel.
A zenekarral június 14-én találkozhatunk
este 20:00-kor.
A karantén egyik pozitív hatása, hogy a virtuális kapcsolattartási technológiáknak köszönhetően eltűnnek a határok. Bár mindannyian nehezen viseljük a szociális távolságtartási kényszert, a kijárási korlátozásokat, mégis van, hogy bizonyos emberekkel most kerülünk olyan szoros viszonyba, amire eddig nem is gondoltunk. Az online művészeti kezdeményezésekkel is ez a helyzet. Az utóbbi hónapok során több olyan virtuálisan létrehozott projekt is napvilágot látott, melynek alkotói “normál időkben” nem biztos, hogy összetalálkoztak volna.
Az egyik ilyen, a török, görög, örmény, izraeli zenészek által, több nyelven előadott videó felvétel, melyben az örmény származású Ara Dinkjian “Kép” című számát adják elő. A dal Törökországban “Ağladıkça” címen vált híressé, Izraelben pedig a ‘80-as évek egyik meghatározó slágere volt. Több héber nyelvű feldolgozása is napvilágot látott azóta és a dal, a mai izraeli popkultúra egyik meghatározó elemévé vált. A mostani karantén alatt készült, többnyelvű verzióban maga Dinkijan is játszik New York-i otthonából. Akik még vele együtt zenélnek: Kardeş Türküler és Maral Ayvaz Isztanbulból, Eleftheria Arvanitaki Athénból, illetve Yoav Itzhak Tel Avivból.
Egy másik, a napokban elkészült projekt, a belgiumi Izraeli Nagykövetség és az IMAJ Bruxelles kezdeményezésére létrejött, “A szövegbuborékok bezártság idején is szállnak” című virtuális kiállítás, melynek során 12 izraeli grafikusnak,a korona fertőzés alatt készített munkáit mutatják be, a virtuális térben.
Iana Zeffren macskái pl. folyamatosan kommentálják a körülöttük zajló eseményeket.
Rachel Shalev szarkasztikus humorral reflektál a karantén alatti otthonlét visszásságaira.
Fekete tükör - Rachel Shalev: "Ennyi, holnaptól mindenki otthon marad."
"De az internet tele van mindenféle online programmal!"
" És remek csináld magad videókkal!"
"És nézhetsz természet filmeket felirat nélkül!"
"És van e-learning is!"
"És mindenki egyetért abban, hogy a legfontosabb dolog, hogy...."
"NINCS KÉPERNYŐ!"
Tamar Moshkovitz, a korona vírus alatti szorongásainkat járja körbe.
Az ismert izraeli illusztrátor, Shay Charka pedig, a szociális távolságtartás és a közösségi lét lehetetlenségre reflektál humorosan.
A további szerzők képei és a teljes projekt az IMAJ honlapján keresztül érhető el.
Humusz nélkül nincs izraeli, közel-keleti reggeli. Humuszt enni bármikor lehet, de talán a legjobb mégis reggelire vagy ebédre egy jó bárány vagy csirke shwarmához, vegetáriánus sabich szendvicshez vagy csak magában, friss, meleg pitával.
Az, hogy ki volt az, aki először dolgozott össze mozsárban főtt csicseriborsót, szezámmag pasztával (tahini), fokhagymával, citrommal és vízzel, a gasztronómiai történelem homályába vész. Mégis, a legtöbb vonatkozó forrás egyetért abban, hogy a humusz több ezer éve fontos része a levantei, mediterrán országok mindennapi értekezésének. Nagy különbségek nincsenek az egyes népek humuszai között, mégis természetesen mindenkinek megvan a saját, jól bevált receptje.
A Guardian híres gasztronómiai kolumnistája, a brit-izraeli chef, Yotam Ottolenghi, a következő bejegyzésben több szuper receptet is közzétett a témában.
Yotam Ottolenghi’s hummus with grilled, marinated mushrooms. Photograph: Louise Hagger/The Guardian
Aki még nem elég bátor, hogy belevágjon a sajátkezű humusz készítése, az se keeredjen el. A korlátozások idején is van rá lehetőség, hogy autentikus izraeli humusz, tahini kerüljön az asztalunkra.
A Humusz Bár már több évtizede megbízható pont, ha izraeli humuszról vagy shwarmárol van szó. Egy tál humusz, laffával és máris Tel-Avivban érezhetjük magunkat. A karantén idején rendelhetünk tőlük kiszállításra vagy elvitelre is.
Egy falat humusz - Photo: Humusz Bár
A közel-keleti ízeket nagy variációban felvonultató Dobrumba is szállít házhoz. Az étlapon van paprikás, aleppói humusz, sütőtökös humusz, sima humusz tahinivel. Ottolenghi szerint érdemes többféle humuszt egyszerre az asztalra tenni egy déli mezze során. Jó étvágyat mindenkinek! Humuszra Fel!
Képek az Izrael Múzeum megnyitójáról - Photo: Israel Museum
1965. május 11-e rendkívül forró nap volt Jeruzsálemben. Elegáns hölgyek és urak, a kibucos sapkát rögtönzött módon, nyári kalapként hordva a fejükön, igyekeztek egy láthatóan fontos eseményre Givat Ram magaslatán. A külföldi vendégek mind Európa jelentős múzeumainak igazgatói, kurátorai voltak. Azért jöttek össze ötvenöt évvel ezelőtt, Jeruzsálem egyik legmagasabb pontján, hogy együtt ünnepeljék, a már ekkor nemzetközi jelentőségű archeológiai gyűjtemény megnyitását.
Az épület, ami a tekercsket őrzi - Phtoto: Israel Museum
Az Izrael Múzeum, ma Izrael Állam legjelentősebb archeológiai és művészeti intézménye. Gyűjteményének idő spektruma az őskortól napjainkig terjed. A főleg Izrael régészetére fókuszáló részlege világszinten is jelentős. Ugyanakkor jelentőségben nem marad el mögötte a szépművészeti gyűjtemény, illetve a zsidó életet és művészetet bemutató részleg sem. A múzeum egyik fő nevezetessége, a “Könyv Szentélye”, ahol a Qumráni-tekercsek egy része látható, néhány más, értékes és ritka középkori héber kézirattal egyetemben. Az ikonikus épületet Armand Bartos és Frederick Kiesler építészek tervezték. Az épület a Háborús-tekercsben megjelenő, fény és sötétség fiai harcának vízióját szimbolizálja külső megjelenésében. Belül viszont azoknak a qumráni barlangoknak a hangulatát idézi, amelyekből tekercsek előkerültek.
A Könyv Szentélye részleg bejárata - Photo: WikiCommon
A múzeum másik, sokak által kedvelt látogatóhelye, a Billy Rose Art Garden, ami a világ egyik legjelentősebb szabadtéri szoborkiállítása. Elrendezésében a japán zen kertek hangulatát idéző Art Garden, Isamu Noguchi, japán-amerikai szobrász tervei alapján került kialakításra.
A kert legrégebbi darabja Auguste Rodin 1880-as évekből származó bronz szobra. A kertben jellemzően 20. század második felének alkotásai találhatók olyan művészektől, mint Alexander Calder, Cales Oldenburg, Henry Moore, Robert Indiana és Pablo Picasso.
Robert Indiana: AHAVA(Love) 1977 - Photo: Israel Museum
A jeles, 55. évforduló kapcsán, a jelenlegi múzeum igazgató Prof. Ido Bruno vezetésével vehetünk részt mi is egy virtuális túrán. Olyan érdekességeket láthatunk, melyek mellett lehet, hogy elsőre elsétálna az ember.
Ahogy a többi múzeum Izraelben, az Izrael Múzeum is kibővített on-line tartalmakkal és virtuális tárlatvezetéssel próbál kapcsolatban maradni közönségével. Mindezek mellett nagy erővel készülnek a június eggyel kezdődő újranyitásra.
A Batsheva Dance Company neve nem ismeretlen a hazai közönség számára. Az 1964-ben alakult, ikonikus izraeli együttes, a rendszerváltást követően nem egyszer lépett színpadra Magyarországon. Először rögtön 1989-’90-es színházi évadban, amikor is az Erkel Színház, az Operaház, illetve több vidéki város nézői előtt arattak viharos sikert. A folytatásra mintegy másfél évtizeddel később került sor, a Budapesti Őszi Fesztivál, az Izraeli Nagykövetség és a Bank Hapoalim támogatásával. Ekkor, az Ohad Naharin által rendezett Mamooths darabbal érkeztek. Ezt követte a Trafóban, illetve a Győri Tánc Biennálén való megjelenésük. Azóta várjuk, hogy újra Magyarország felé vegyék az irányt, bár volt táncosai, koreográfusai, időről-időre megtalálhatók a magyar táncéletben. Alkotnak, tanítanak, koreografálnak és néha színpadra is lépnek. A Batsheva által képviselt táncnyelv, tehát aktívan jelen van a hazai kortárs tánc alkotói, előadói nyelvezetében.
A járvány miatti bezártság és az on-line térbe szorult kapcsolattartás egyik pozitív hozadéka, hogy azok a művészek és társulatok, akiket rég szeretnénk élőben látni, most, a fizikai távolság ellenére is közelebb kerülhetnek a közönségükhöz. Más viszony ez, mint az, amikor élőben elevenedik meg előttünk egy koreográfia, de mégis élő, és ha nem is katartikus de sok esetben eléri azt a befogadói, érzelmi hatást, amit célul tűzött ki magának. Ilyen például az a két, a napokban elkészült videó is, amin jelenlegi, illetve régebbi Batsheva táncosok, köztük Imre van Opstal is látható. Az első videó, ami a Wanderlust címet viseli, nem más, mint a családtól, a hozzátartozóinktól való kényszerű szeparáció tánc interpretációja, ez Imre van Opstal testvéreivel, Xanthe, Myrtha és Marne van Opstallal “közös” tánca. Bár a testvérek nem láthatják most egymást fizikai valójukban, mégis együtt indulnak felfedező útra, az őket körülvevő környéken, arra készteteve a bennünket hogy értékeljük a minket körülvevő, mindennapi környezetet és a kis dolgokat, amiket lehet máskor észre sem veszünk.
Imre Opstal: Wanderlust
A másik videó, a jól ismert pop zenész, Asaf Avidan felkérésére készült, kifejezetten a jelenlegi viszonyokat feldolgozó új számához. A dal lényege, hogy mindegy hol vagyunk a világban, jelenleg mindannyian ugyanannak a történetnek vagyunk aktív részesei. A dal és a hozzá tartozó videó pozitív üzenete, hogy még ha az izoláció miatt úgy is érezzük, mégsem vagyunk egyedül, és így vagy úgy, de együtt túl leszünk ezen a válságon is hamarosan. Asaf Avidán zenéjére, a felkért táncosok maguk találták ki a koreográfiát és forgatták le saját mobiljaikkal. Az előadók jelentős része Batsheva táncos vagy volt társulati tag, akik jelenleg vagy Izraelben vagy más országban alkotnak tovább.
Asaf Avidan: Earth Odyssey
Reméljük, hogy bár idén még mindenképpen nélkülöznünk kell, az izraeli kortárs tánc legkiemelkedőbb társulatát Magyarországon, ez a két, digitális táncos alkotás közelebb hozza őket mindannyiunkhoz.