2024. szeptember 12., csütörtök

Koncert a béke nevében

Augusztus 31-én a béke nevében tartott koncertet Fischer Iván Kossuth-díjas karmester és a Budapesti Fesztiválzenekar. Az eseményre több neves külföldi előadót is meghívtak, hogy a zene segítségével együttesen szólaljanak fel a békéért. Az ingyenesen látogatható hangversenyre az ország minden tájáról érkező látogatók ezrei töltötték meg a Hősök terét, hogy olyan előadókat hallgassanak meg, mint az izraeli dalszerző Idan Raichel, a palesztin Taiseer Elias, a moszkvai Alexander Sitkovetsky, vagy a krími születésű Diana Tischenko.


Fotó: Stiller Ákos

Nem ez az első alkalom, hogy Fischer Iván, a zene erejével szólal fel a béke nevében. Idén  januárban, már volt egy vendégszereplése Izraelben, ahol az Izraeli Filharmónikus Zenekar meghívásának eleget téve, Tel-Avivban, Haifában, majd Jeruzsálemben lépett színpadra.

A mostani, budapesti béke koncert koncepcióját képezte, hogy a háború súlytotta régiók előadói csatlakozznak és zenéljenek együtt, így bizonyítva be, hogy az együttélés és a megbékélés igenis egy létező opció a felek számára.

A program nyitódarabja az amerikai Augusta Read Thomas, Plea for Peace műve volt a Budapesti Fesztiválzenekar tagjaiból álló kamaraegyüttes és a német szoprán, Mirella Hagen előadásában. A következő darab Bach d-moll kettősversenye volt az ukrán Diana Tischenko és az orosz Alexander Sitkoversky előadásában, ezzel is jelezve, hogy az ellenségeskedés percepcióját át lehet lépni. A folytatásban az izraeli Idan Raichel adta elő három darabját a palesztin Taiseer Elias kíséretében, aki az arab oud nevű népi hangszeren játszott. Az estét Fischer Iván vezényletében a Was mir die Liebe erzählt darabbal zárták.

Idan Raichel aktivitása a béke nevében külön figyelemre méltó, hiszen egész művészetét a békének és az együttélésnek szenteli, melyről a közösségi médiája is tanúskodik, hiszen minden posztjában ennek megfelelően ír vagy szólal fel. Az előadó számos alkalommal járt már Budapesten, a 20 éves karrierje során, mely nem meglepő, hiszen sokan az izraeli zene vezető nagykövetének tekintik. Vezető zenei projektje az Idan Raichel Project, mely segítségével több, mint 85 koprodukciója van különböző előadókkal a világ több pontjáról, legyen az Etiópia, Jemen és más háború vagy szegénység súlytotta ország. 



2024. augusztus 20., kedd

Ozora Fesztivál 2024

Az O.Z.O.R.A Fesztivál nemcsak az ország egyik legnagyobb fesztiválja, hanem világszinten is a pszichedelikus zene, psytrance és a goa rajongók kedvelt zenei eseménye. Évről évre külföldiek ezrei érkeznek hazánkba, hogy átadják magukat e különleges rendezvény spirituális atmoszférájának.

A külföldiek közül is nagy számban képviseltetik magukat az izraeliek, fellépőként és bulizóként egyaránt.  Ez nem véletlen, hiszen Izraelben kifejezetten nagy hagyománya van a psytrance műfajának. Maga a zsáner azonban nem Izraelből, hanem az indiai Goa államból származik. Hogy mégis hogyan honosodott meg Izraelben, arra a 80-as évek végén leszerelő IDF katonák szolgálnak magyarázattal. Ekkoriban ugyanis divatossá vált a leszerelt fiatalok között hátizsákosan nekivágni Indiának, amire az alacsony árak és a helyi pszichedelikus kultúra rá is erősített.

A hazatérők elkezdtek titkos partikat szervezni, ahol újra átélhették a felszabadulás örömét. Sokféle magyarázata van a műfaj izraeli elterjedésének, az egyik a lázadásban, a globalizáció által felerősített szekuláris világnézetben (holott a stílus velejárója egyfajta spiritualitás is) találja meg a választ, míg egy másik az Izraelben tapasztalható permanens stressz levezetésének vágyában.

Bármelyik is legyen az igazi magyarázat, a tény az, hogy napjainkra Izrael zenei kultúrájának jelentős tényezője lett a psytrance. Ez pedig elvezetett odáig, hogy az O.Z.O.R.A Fesztiválon jelentős izraeli jelenlétre számíthatunk évről évre. Idén sem volt másképp, blogbejegyzésünkben az idei fesztivál Izraelhez köthető eseményeit mutatjuk be.

Érdemes lehet a legmegindítóbb eseménnyel kezdeni. A világhírű izraeli DJ, Astrix (Avi Shmailov) fellépése során ugyanis többen a NOVA Fesztivál zászlóit illetve az október 7-én meggyilkolt DJ, Matan Matani Elmalem (KIDO) képmásával ellátott zászlót lengettek. A fesztivál alatt többször is látni lehetett embereket NOVA zászlókkal sétálni, akik ezzel mutatták ki a tragédiában életüket vesztettek iránti tiszteletüket és szeretetüket.

 

 

Október 7-vel kapcsolatos karkötőket is lehetett szerezni a fesztiválon, amire a Dance (Tánc), Remember (Emlékezés), Never Forget (Sosem feledjük) szavak voltak felírva.

Shanir Bar Hanin egy Cerebral Palsy-ban (CP) szenvedő 34 éves izraeli DJ, nagy álma vált valóra: eljuthatott az Ozora fesztiválra. Amikor Reuven Grovan hallotta Shanir történetét, ismeretlenként is segíteni szeretett volna az álom megvalósításában. Adománygyűjtést indított, ahol végül sikeresen összegyűlt a 19 000 Sékel, azaz körülbelül 1 800 000 Forint. Shanir szintén CP-ben szenvedő barátját, Ruth-ot és Ruth apját, Eric-et megölték a HAMASZ terroristái október 7-én. Nem sokkal korábban Ruth és Shanir megbeszélték, hogy egyszer közösen eljutnak Ozorára, melyre csak Shanir juthatott el végül, azonban az utat elhunyt barátjának és annak édesapjának ajánlotta.

Az O.Z.O.R.A és a NOVA között még egy összekötő kapocs van, mégpedig DJ Wegha, azaz Tóth András az Ozora egyik szervezője, aki fellépőként élte át az októberi borzalmakat. Andrásnak és pár társának éppenhogy sikerült autóval elmenekülniük, de közülük is többen megsérültek, mikor a terroristák tüzet nyitottak az autójukra.

Mint korábban említettük, számos izraeli fellépő vett részt a fesztiválon, a mai blogbejegyzést az ő felsorolásukkal zárjuk le.

 

OZORA STAGE:

·         Imagine Mars

·         NOFACE

·         Outsiders

·         ACID PUNKS – az Outsiders és az Ace Ventura együttműködése

·         Ace Ventura

·         Astrix

·         Perfect Stranger

      

      THE DOME:

·         Bayawaka – fellépett az AMBYSS-ban is

·         Blue Monk & Boaz Bentur


PUMPUI:

·         MOONCLIPSE - Avi Shmailov (Astryx) & Omri Sasi

·         Bigitam

·         Libra

·         Kobi

·         Freedom Fighters

·         Dekel&Golanski


GOA ZERO:

·         Power Source

·         Astral Projection

·         Out of Orbit

2024. április 8., hétfő

Énekek éneke nemzetközi kántor koncert a Müpában

április 11-én minden kedves érdeklődőt vár a Müpa, a Bartók Tavasz koncertsorozat keretében, ahol neves izraeli es hazai kántorok előadását élvezhetjük, a MÁV Szimfónikus Zenekar kíséretében. Az Énekek éneke című koncerten a kántorok szólóban vagy kisebb-nagyobb együtteseket formálva nemcsak a neves zsinagógai énekszerzők legfontosabb műveit szólaltatják meg, de a tradicionális repertoárból is bőséggel válogatnak.

Kik fognak fellépni?

A Bartók Tavasz április 11-i koncertje igazi „kántor-csúcstalálkozó” lesz, rendhagyó módon a megszkottnál több, hat tenor énekel majd.

Olyan kiválóságok kántorművészetében gyönyörködhetünk majd, mint az amerikai Nissim Saal, a Jeruzsálemi Nagy Zsinagóga kántora, Avraham Kirshenbaum, a budapesti Bethlen téri zsinagóga főkántora, Zucker Immánuel és Európa legnagyobb zsinagógája, a Dohány utcai templom kántora, Rudas Dániel.

A fiatalabb generáció képviseletében fellép a müncheni Ohel Jakob zsinagóga főkántora, Chaim Stern, valamint Raáb Gábor. Az előadás karmestere a Jeruzsálemi Nagy Zsinagóga Kórusának vezetője, a karmester, zeneszerző és énekes Elli Jaffe lesz.

 




És hogy miért lehet mindez érdekes a nem zsidó felekezethez tartozó koncertlátogatók számára is?

A Bartók Tavasz „kántor-csúcstalálkozója” a zsidó zenei világ egy igen színes szeletét mutatja meg a nagyközönségnek.

Ezek a tradicionális, keleties dallamok igazán különlegesek, nem mindennap hallhat ilyet a közönség, ráadásul április 11-én a kántor világban igen elismert, kiváló zenészek közreműködésével kaphatnak ízelítőt a sokszínű zsidó hagyományból a hallgatók. Továbbá, ahogy korábban is említettük, az Énekek éneke címet viselő koncert nem csak tradicionális dallamokat , imákat  és zsoltárrészletek szólaltat meg, de fülbemászó klasszikus – ha úgy tetszik – világi muzsikák szintén hallhatóak lesznek.

 


De mi is az a kántorének?

A héber chazzan, azaz kántor kifejezés helytartót, felügyelőt, látót, előrelátót is jelent, hiszen kezdetben a kántor vezette a közösséget, minden vallási kérdésben segítségükre volt. Akkoriban a közösség nagy része írástudatlan volt, így az imaszövegeket a kántorok előre recitálták, a dallam pedig segített ezek megjegyzésében. A kántorének egy rendkívül sokszínű dallamvilág, amelynek ősi hagyományai a középkorban, majd a reformkorban átalakultak, dúsultak, de lényegében még mindig a klasszikus hagyományokból építkeznek.

Amit ma kántoréneknek nevezünk, évezredek során alakult ki. A 19–20. században a romantikus zene térnyerésével az emberek egyre jobban szomjaztak a kultúrára, egyre többek számára vált elérhetővé a zene öröme. A zsidó kántorok elsősorban abban különböznek a keresztény kántoroktól, hogy komoly elvárás a kiváló énekhang és az elmélyült zenei jártasság.  A héberül sliach ciburnak (a közösség küldöttének) is nevezett kántortól tehát nemcsak a hagyományok ismeretét, a példás életmódot és a jó hangot várják el, hanem egyfajta előadóművészi kivételességet is.

A mai kántorok még mindig az egész közösség könyörgését tolmácsolják a Teremtő felé a zsinagógákban, a lehető legmagasabb művészi fokon. Azonban ma már a vallási életen kívül, a koncerttermekben is gyakran felcsendül kántorének, ám ilyenkor liturgiai funkciójától függetlenül a zene szépsége kerül a középpontba. érdekesség, hogy a zsidók az Örökkévaló nevét csak akkor vehetik a szájukra, ha imádkoznak, ezért egy koncerten elhangzó imarészletben az ő neve nem hangzik el. Azt mondják helyette: Hashem, azaz a Név.

Kedvcsinálónak pedig hallgassanak bele az alábbi pár dalba, amelyek tökéletesen bemutatják mi is vár a koncertre látogatókra.

 

A jegyek az alábbi linkre kattintva érhetők el:

 https://bit.ly/3IEHJEi 

2024. április 4., csütörtök

Oran Etkin és Palya Bea közös koncertje a Magyar Zene Házában

Április 10-én, újra Magyarországra látogat a neves, izraeli jazz klarinétos és szaxofonos, Oran Etkin. Ezúttal Palya Bea művésznővel közösen invitálnak mindenkit egy izgalmas zenei utazásra, a világzene és a jazz műfajain belül, a Magyar Zene Házában. 

Az amerikában élő és Izraeli születésű Oran Etkin, New York egyik legjobb jazz klarinétosa, számos jazz, afrikai, klezmer, brazil, és hagyományos New Orleans-i együttesben is játszott már. A zenész a közönséggel való kapcsolat teremtésre és teszi a hangsúlyt. Koncertjein a hallgatóságot bevonva, mesél és beszélget a nézőkkel az előadó és közönség kapcsolatáról, valamint a hallgatás művészetéről.


Oran Etkin Open Arms - azaz Tárt karok – című projektje egy olyan turné eredménye, melynek során Brazília, Zimbabwe, USA, Kanada, Csehország és Törökország autentikus népzenét játszó neves művészeivel közösen hozott létre vételeket.

Áprilisban a projekt folytatásaként Oran Etkin ismét Magyarországra látogat a Magyar Zene Házába. Palya Bea énekesnő kiséretével lesz lehetőségünk most április 10-én meghallgatni a zenész dalait. Melynek során Palya Bea személyes világzenéje találkoznik Etkin globálzenéjével.

Oran zenekarában három nagyszerű fiatal brazil, São Paulo-i jazz-zenész is Budapestre érkezik: Serginho Machado, Vinicius Gomes és Vanessa Ferreira. Machado dobos-producer-tanár legendás brazil zenészekkel és jazz-sztárokkal dolgozott. Ferreira bőgősként szintén kulcsfigura a helyi színtéren, az instrumentális/jazz formációk mellett tagja a helyi big band-szcénának és dolgozott már a São Paulo State Symphony Orchestrával is. A gitáros Gomes szólólemezeivel, másokkal közös kiadványaival a brazil zene és a jazz metszéspontjait keresi. Az est során megszólal a legendás brazil dalszerző-énekes, Dorival Caymmi zenéje, de eredeti kompozíciók, és a világ minden tájáról származó zenék is felhangzanak majd.

A 19:30-tól kezdődő koncertet megelőzve egy 17:30-tól egy egyórás interaktív, angol nyelvű beszélgetésen vehetünk részt ahol főképp a zenész-közöség kapcsolatról lesz szó és kérdéseket tehetünk fel a világjáró művésznek. Ezen a beszélgetésen a részvétel ingyenes annak, aki az esti Oran Etkin-Palya Bea-koncertre jegyet vesz.


íme néhány dal Oran Etkintől ha felkeltettük az érdeklődésedet és kíváncsi vagy milyen zenéket is lehet majd hallani a koncerten:

2024. március 27., szerda

Húsvét Izraelben

 

Húsvét Izraelben

Húsvét Izraelben

Mi is a húsvét?

A húsvét, más néven pászka vagy feltámadás vasárnapja, egy keresztény fesztivál és kulturális ünnep, ami Jézus halálból való feltámadására emlékezik, és az Újszövetség szerint a keresztre feszítést követő temetésnek a harmadik napján történt. 2024-ben a húsvét március 31-re, vasárnapra esik.

Húsvét Izraelben:

A húsvét, akárcsak a karácsony Izraelben, egyike az év két fő időszakának, amikor a keresztényeknek kifejezetten érdemes ellátogatni az országba. Ez az egyik legizgalmasabb és legkülönlegesebb időszak az ő számukra, hiszen egyedülálló élmény az ünnepet azon a helyen tölteni, ahol az eredeti húsvéti történet játszódik. Ezért nem is csoda, hogy ebben az időszakban Jeruzsálem megtelik a világ minden tájáról érkező zarándokokkal.

Hogyan ünnepeljük a húsvétot Izraelben:

Az ünnepnek a központi elemeire természetesen leginkább Jeruzsálem városában kerül sor.

Az ortodox és katolikus keresztények a jeruzsálemi óvárosban található Szent Sír-templomra fókuszálják a megemlékezéseiket, ahol a negyedik század óta Jézus keresztre feszítését, temetését és feltámadását ünneplik.

Bár 2024-ben húsvét vasárnapja március 3-ra esik, a különleges istentiszteletek hamarabb, már a nagyhét idején elkezdődnek. Ebben az időszakban színes és élettel teli csoportosulások jönnek létre, ahol az emberek közösen járnak hittársaikkal, Jézus utolsó lábnyomait követve.

 

Íme egy összefoglaló az éves vallási eseményekről az óvárosban:

Virágvasárnapi körmenet az Olajfák hegyén - március 24

Virágvasárnapon az Olajfák hegyéről induló katolikus és protestáns zarándokok ezrei himnuszokat énekelnek és pálmaleveleket lobogtatnak, felelevenítve Jézus jeruzsálemi belépését. A körmenetre a délutáni órákban kerül sor, az Olajfák hegyének keleti lejtőjén lévő Bethpage-templomtól indulva a Getsemáné kertbe haladva, majd az óvárosban a Szent Anna-templomnál végződve.

 



Nagycsütörtök - március 28

A lábmosás egy hagyomány, amely Jézust utánozza tanítványai lábainak mosásában. Ezen a napon a hívők zarándoklatot tartanak a Szent Megváltó templomtól, amit a lábmosási rituálé és szent óra követ az Olajfák-hegyi Getsemáné kertben, majd ezt egy csendes magánimádsággal zárják le a résztvevők.

Nagypéntek - március 29

A húsvét egyik legikonikusabb eleme Izraelben a híres Nagypénteki Körmenet, amelyben keresztény zarándokok ezrei vonulnak végig a Via Dolorosán az óváros keresztény negyedében, kereszteket cipelve, hogy megemlékezzenek arról a napról, amikor Jézust keresztre feszítették és eltemették. Este a katolikusok temetési körmenetet tartanak a Szent Sírnál, a protestánsok pedig az óvárosi templomokban és a jeruzsálemi sírkertnél, ahol angol nyelven is tartanak istentiszteletet.




2024. március 25., hétfő

Purimi muri

 

A zsidóság egyik legvidámabb ünnepe a Purim. A megmenekülés és a vigadozás ünnepe. Purim napjait temérdek vidám és nem mindennapi program övezi, ünnepelve a győzelmet és megemlékezve arról, hogy a zsidók történelmében minden keserűség és siralom végül örömre és ünnepre fordul.

Az idei purim azonban eltér a korábbi évek ünneplésétől, bár nem feltétlenül külsőleg. Az ünnep örömteljes hangulata szembe megy az Október 7-ei támadások által létrejött érzésekkel, hangulatokkal és azzal a tudattal, hogy 134 túsz továbbra is fogságban van Gázában miközben katonák is esnek el a harcokban.


Ennek ellenére, még akár csak dacból is, az ország nagy részén a szokásos módon tartották meg az ünnepet. Az ünnep alatt Izraelben és a világ számos országaiban a zsidó gyerekek olyan jelmezben indulnak óvodába, iskolába, amiben csak szeretnének. Az utcákon már kora reggel látni a purimi készülődést, a királylánynak és szuperhősnek öltözött gyerekektől az utcabálokra és felvonulásokra készülő felnőttekig. A nap folyamán mindent a kollektiv hangzavar és vígasság követ.

 


Purimkor az evés-ivás-vigadás és jelmezbe öltözés mellett hagyomány az ajándékozás és adakozás a barátok és család között amit nagy főzések, hidegtálak, és sok-sok purimi házisütemény készítése kísér. Ezekben a napokban a zsinagógákban felolvasásokat tartanak az Eszter tekercsből de az sem ritka, hogy bárokban, klubbokban, tornatermekben gyűljenek össze tömegesen a felolvasásra.

Idén a Jeruzsálemi purim az ünnep megtartásával kapcsolatos kezdeti bizonytalanság ellenére hozta a purimi hangulatot. Izraelben a lakosság jelmezbe öltözve és az utcákon felvonulva ünnepelt. Annak ellenére, hogy valamilyen szinten a háború és a még fogságban lévő túszok gondolata beárnyékolta az ünnepet, az ünneplő tömeg a purimhoz méltóan lelkesen és örömteli hangulatban töltötte a purimi napokat.


A purim ünneplése nem csak Izraelre korlátozódott. Más országokban, városokban is sor került a zsidó hagyományok szerinti ünneplésre.

Budapesten is régóta találkozhatunk a zsinagógán kívüli purimi bulikkal, megilla olvasásokkal.

Idén lehetőségünk volt a purimi ünneplésre az Auróra klubban ahol, beöltözős megilla olvasással, purimi kézműves foglalkozásokkal és a Zsidó Táncház programjával várta az érdeklődőket Bob Cohen és Móser Ádám. A Gólem szinház vasárnap kortárs zsidó kulturális és sütifesztivált szervezett ahol megkóstolhattuk a hagyományos purimi süteményeket és egy varázslatos fesztiváli látképet varázsoltak az érdeklődő családoknak a Csányi utcában. Emellett pedig Eszter könyvének felolvasát hallgathattuk és jazz-koncerten vehettünk részt ezen a hétvégén a Bálint-ház szervezésében.


Fotó kredit: Keller Zoli

2022. május 27., péntek

Sétál a Budapest - Elindult az V. Sétafesztivál

 Vasárnapig várja az érdeklődőket a Budapest szembetűnő és rejtett értékeit bemutató Sétafesztivál, melynek középpontjában idén a divat, az öltözködés és a dizájn áll.

 


A MAZSIKE szervezésében ötödik alkalommal megvalósuló programsorozat csütörtöki megnyitóján - követve a hagyományokat - fát ültettek a résztvevők, idén Szerb Antal emlékére. Izrael Állam magyarországi nagykövete, Yacov Hadas-Handelsman virtuális városi sétával tartott rendhagyó tárlatvezetést a Tel-Aviv fehér városa című kiállításra készült óriási légifelvételen.

 


Az évente más-más tematikával, változatos programokkal megrendezett Sétafesztiválhoz több, városi sétára specializálódott idegenvezető cég is csatlakozott, de igazi kuriózumként a 20-25 fős csoportokat sok esetben szakavatott művészetmutatók és múzeumpedagógusok kísérik.

Péntek délután és hétvégén további sétákkal folytatódik a program, mely megtekinthető itt. A részvétel mindegyik alkalmon ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A korai modernista építészet tel-avivi történetét, szemléletét és kiemelkedő épületeit bemutató Tel-Aviv fehér városa című kiállítás a Deák 17 Galériában június 11-ig látogatható. 

2022. május 23., hétfő

Diplomaták az emberi jogokért

 A  homofóbia, bifóbia és transzfóbia elleni világnapra közös üzenettel készült 28 ország Budapestre delegált nagykövete.

A külképviseletek közösségi oldalain publikált videó elkészítésében részt vevő országok az Egyenlő Jogok Koalíciójának tagjai. A 2016 óta tartó kormányközi együttműködés célja közösségek és kormányok összekötése az LMBTIQ+ jogok és szabadságjogok megerősítése érdekében.

A diplomaták kiemelik, hogy a világ egyre nagyobb része elkötelezett az LMBTIQ+ emberek védelmét célzó előrelépések mellett, azonban számos országban még mindig megbélyegzés, zaklatás, erőszak és kriminalizálás fenyegeti a közösségeket. A tagállamok magyarországi külképviseletei biztosítják támogatásukról az LMBTIQ+ közösségek tagjait, az egyenlőséghez, a megkülönböztetés nélküli élethez, a véleménynyilvánításhoz és békés gyülekezés szabadságához, továbbá az erőszakmentes élethez való jogukat.


A nemzetközi együttműködés tagjaként Izrael Állam is elkötelezett az LMBTIQ+ közösségek védelmét célzó előrelépések mellett. Yacov Hadas-Handelsman Nagykövet Úr az ENSZ Alapokmányára hívja fel a figyelmet, mely egyértelmű: minden ember szabadon, egyenlő méltósággal és jogokkal születik.

Az összesen 42 tagállamot számláló Egyenlő Jogok Koalíciója egy olyan világért dolgozik, ahol minden nemzet elismeri, támogatja és védi a szexuális kisebbségek emberi jogait. Fontosnak tartja a társadalmi szervezetek érdekérvényesítő tevékenységét és küzd az LMBTIQ+ egyének elleni gyűlöletbeszéd, erőszak és megkülönböztetés ellen.


2022. május 6., péntek

Rómeó és Júlia Jeruzsálemben – homage á Markó Iván

75 éves korában elhunyt Markó Iván Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Győri Balett alapítója és egykori igazgatója. Korának egyik leghíresebb táncos szólistája és balettmestere, valamint több éven át a jeruzsálemi Rubin Akadémia koreográfusa volt. Alkotói munkájára jelentős hatást gyakorolt Izrael, ott szerzett kapcsolatai és támogatói végigkísérték pályafutása során.

Másfél évtizeddel ezelőtt, társulata még telt házas előadásokon játszotta balettjeit. A kétezres évek elején rendezett Rómeó és Júlia történetét nem viszálykodó családokkal, hanem hagyományok, vallások és kultúrák ütköztetésével mutatta be a közönségnek. A palesztin-izraeli konfliktust szimbolizáló, a tragédiát arab Capuletekkel és zsidó Montague-kkal elbeszélő cselekmény, a 21. század Jeruzsálemében játszódik. Célja, hogy bemutassa a szeretet és az emberiesség győzelmét az ellenségeskedés felett. A szerelmesek elé a shakespeare-inél is nagyobb akadályokat gördítő történet happy end-del végződik: miután ittak a mérgezett kehelyből, a szerelmesek magukhoz térnek és boldogan élnek tovább együtt.

Markó Iván hatalmas örökséget hagyott hátra, munkássága balett-táncosok és koreográfusok egész generációira volt hatással. Emlékéből fakadjon áldás.

(FOTÓ: URBÁN TAMÁS/FORTEPAN)



2022. május 4., szerda

Zsidó és arab dallamok a Zsidó Művészeti Napokon

Május 11-én, a Közel-Kelet különleges dallamait hozza el Magyarországra a tel-avivi Arab-Jewish Orchestra a ZSIMÜ szervezésében.

A Nizar Elkhater karmester által vezényelt Arab-Jewish Orchestra budapesti műsorában újonnan komponált vagy feldolgozott művekből álló repertoárt játszanak, amelyek a zsidó és a keleti arab hagyományokat ötvözik. A műveket vonósokra és zongorára, valamint olyan keleti hangszerekre írják, mint az oud, a darbuka és az arab hegedű.


Az Közel-Kelet népeit a zene erejével összekovácsolni igyekvő, 2002-ben Tel-Avivban alapított zenekar tagjai Izrael más-más részein élő, tizenhét és harmincöt év közötti önkéntesek; zsidók, arabok és drúzok. A huszonnégy zenész és énekes többsége az ország különböző zeneakadémiájának hallgatója. Az Orchestra törekszik arra, hogy multikulturális repertoárjával és egyedi művészi látásmódjával, Izrael zenéjének elismert képviselőjeként hidat építsen kultúrák és emberek között. Gyakran lépnek fel Izraelben - zsidó és arab közönségre egyaránt fókuszálva-, valamint külföldön, nemzetközi zenei fesztiválokon. Izrael előadásaik között olyan helyszínek szerepelnek, mint a jeruzsálemi az Oud, a Sound of the Desert és a  Holiday of Holidays fesztivál. A zenekar   fennállásának tizedik évfordulóján különleges koncertet adott a Holon Színházban, Noa (Achinoam Nini) szólista közreműködésével. A koncertet az Izraeli Rádióban is közvetítették.

A budapesti koncert szervezői sok szeretettel várják a különleges hangzásra és zenei kuriózumra vágyó érdeklődőket május 11-én. Belépőjegyek a  https://zsidomuveszetinapok.hu oldalon vásárolhatók.

A vendégjáték Izrael Állam Nagykövetsége támogatásával valósul meg.

2021. december 29., szerda

Az én történetem, a te történeted

Segíts a ma még köztünk élő holokauszt túlélőknek, hogy megoszthassák történetüket a közösségi medián keresztül, hogy a „Soha többé!“  jelmondata tényleg azt jelentse, soha többé!

Az évek előrehaladtával sajnos mind egyre kevesebb holokauszt túlélő van még közöttünk. Ma Izraelben alig 180 000-en, míg Magyarországon körülbelül 6-7000-en lehetnek. Ezek az utolsó évek, hónapok, amikor még elmondhatják történetüket, a családjaik, barátaik történetét.

Annak érdekében, hogy holokauszt ne kerüljön feledésbe, hogy áldozatai emléke életben maradhasson, az Izraeli Külügyminisztérium úgy döntött, hogy elindít egy új, kiemelt programot, melynek célja, hogy hozzásegítsen holokauszt túlélőket ahhoz a lehetőséghez, hogy a social medián keresztül mondhassák el történetüket a fiatalabb generációk részére.

A program során, szerte a világból, 25 fiatal kerül összepárosításra egy olyan túlélővel, aki önként vállalkozik arra, hogy a közösségi medián keresztül ossza meg emlékeit.

A program része egy több panelből álló kurzus, melynek során holokauszt oktatók tartanak majd előadásokat, workshopokat, illetve lesznek külön kurzusok is tartalom létrehozás és digitális storytelling témakörben is.

 


A „My Story is Yoiur Story“ program január 27-én, a nemzetközi holokauszt emléknapon kerül majd elindításra.

Az én történetem, a te történeted program, egy egy éves program, amely két virtuális workhopot tartalmaz havonta.

A workshopok a következő témakörökben lesznek megrendezve:

·        holokauszt történelem
·         túlélők visszaemlékezései
·         hogyan osszuk meg méltó módon a holokauszt történetét a social médián keresztül
·         storytelling és content creation különböző platformokon

Mindemellett, a résztvevőknek heti szinten kell majd beszélgetnie a velük párba állított túlélővel, annak érdekében, hogy létrejöjjön közöttük egy személyes, közvetlen kapcsolat.

Az első social media anyagot az első három hónap végén mutatják majd be a fiatalok.

A tervek szerint, és ha a pándémiás helyzet engedi, az egy éves program végén a résztvevők Izraelben fognak találkozni, egy konferencián, melynek témája, a holokausztra való emlékezés a digitális korban.


A programra ezen a linken keresztül lehet jelentkezni.

A jelentkezések összesítése után egy bizottság választja ki a résztvevőket.

A jelentkezőket január 27-én fogják kiértesíteni a pályázat eredményeiről.

A program február 1-ével veszi ténylegesen kezdetét.

Bővebb információkért keress minket a mystoryyourstory@israel.org e-mailen. 

2021. december 15., szerda

Karácsonyozz az Izraeli Filharmonikusokkal a nappalidban

Ünnepeljük együtt online az az Izraeli Filharmonikusok 85. születésnapját december 26-án!

Idén először ünnepelhet együtt az egész világ az Izraeli Filharmonikusokkal (Israel Philharmonic Orchestra, IPO)!

Soha nem látott archív anyag Arturo Toscanini, Leonard Bernstein, Zubin Mehta és Isaac Stern zenei legendáival, Lahav Shani, az IPO zenei igazgatójával, és a Golden Globe- és Emmy-díjra jelölt Shira Haas ("Unortodox") izraeli színésznő bemutatásában.

Mélyen megindító filmdokumentum, amely felejthetetlen zenei és történelmi pillanatokat mutat be az IPO múltjából és jelenéből.

Ez a különleges születésnapi ünnepség összehozza az IPO baráti és támogatói családját, és segít pénzt gyűjteni a zenekar jövőjének biztosításához.

A medici.tv weboldalon, valamint az IPO YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán is közvetíteni fogják a rendezvényt, amelyre a belépés ingyenes.

Alig várjuk, hogy találkozzunk december 26-án!

 További információkért és linkekért kattints és regisztrálj az alábbi elérhetőségen:

https://gala2021.ipo.co.il/



2021. november 24., szerda

Elindult a 10. ZSIFI!

Nagy öröm számunkra, hogy már 10. éve kerül megrendezésre a Zsidó és Izraeli Filmfesztivál, amely évről évre felvonultatja a zsidóságot érintő legérdekesebb filmeket Magyarországon.  A fesztivál 2021. november 22. és december 2-a között kerül megrendezésre. Az előző évekhez hasonlóan a filmek a Puskin Moziban és a Művész Moziban lesznek megtekinthetők.


A 10. évforduló mellet, a Fesztivál másik különlegessége, hogy a ZSIFI történetében először nyittotta meg magyar film a fesztivált. A november 22-én bemutatott nyitó film, Mundruczó Kornél és Wéber Kata közös alkotása, az Evolúció volt. Ez nem csak a fesztiválnak, de az alkotóknak is jelentős esemény volt, hiszen a 22-ei vetítés a film Magyarországi első nyilvános bemutatója is volt egyben. A bemutatón a stab több tagja is részt vett – Wéber Kata, a film írója, Láng Annamária és Padmé Hamdemir, a film két főszereplője.

Az idei fesztivált Kenesi Marcell fesztivál igazgató, Őexc. Yacov Hadas-Handelsman izraeli nagykövet, Őexc. Johannes Haindl német nagykövet, Wéber Kata dramaturg és Karácsony Gergely főpolgármester nyitotta meg. 




A fesztivál a járvány helyzett miatt, idén hibrid formában kerül megrendezésre.

Az idei filmek között szép számban kaptak helyet izraeli filmes alkotások. A következőkben ezeket mutatjuk be röviden:

 

Aranyhangúak- Golden Voices

izraeli romantikus vígjáték , filmdráma



Victor és Raya Frenkel évtizedekig a szovjet filmszinkron aranyhangjai voltak. Az összes nyugati filmet, amely eljutott a szovjet képernyőre, ők szinkronizálták. 1990-ben, a Szovjetunió összeomlásával a Frenkelek úgy döntöttek, hogy alijáznak – bevándorolnak Izraelbe, akárcsak a szovjet zsidók százezrei. Izraelben azonban nincs szükség oroszul beszélő szinkronművészekre, Victor és Raya kísérletei, hogy bemutassák tehetségüket, furcsa és váratlan eseményeket okoznak.

Vetítés:

November 25., Csütörtök; 19:00; Művész

November 26., Péntek; 19:00 Online

Ny:orosz, héber; f:magyar-angol; h:88p


Mrs G., a fürdőruha királynő - Mrs G.


A magyar származású Mrs. Lea Gottlieb a Gottex-fürdőruhák legendás tervezője, alapítója és tulajdonosa. A film a két lányával való bonyolult kapcsolatát és a divat iránti féktelen szenvedélyét követi nyomon, amiért a család súlyos árat fizetett.

Vetítés:

November 24., Szerda; 19:00; Puskin

November 27., Szombat; 19:00; Puskin

December 5., Szombat; 20:00; Online

Ny:héber; f:magyar-angol; h:54p

 

Nászútravaló - Honeymood

izraeli vígjáték, filmdráma




Egy menyasszony és egy vőlegény az esküvőjük éjszakáján érkezik meg pazar nászutas lakosztályukba. Amikor a menyasszony, Eleanor (Avigail Harari) megtudja, hogy férje, Noam (Ran Danker) egy gyűrűt kapott esküvői ajándékként volt barátnőjétől, vitába bonyolódnak, ami hamar elfajul. Eleanor ragaszkodik hozzá, hogy elinduljanak egy szürreális expedícióra, amelynek során visszaviszik az exbarátnőnek a gyűrűt. Az egyszerűnek tűnő feladat egész estés odüsszeiává fajul, amelynek során Jeruzsálem utcáin kóborolva, furcsa találkozások közepette arra kényszerülnek, hogy szembenézzenek korábbi szerelmeik emlékével, elfojtott kétségeikkel és régi életükkel, amelyet éppen készülnek maguk mögött hagyni.

Vetítés:

November 26., Péntek; 18:00; Puskin

November 27., Szombat; 15:15; Művész

December 2., Csütörtök; 20:00; Online

Ny:héber; f:magyar-angol; h:90p



A mozi halála, és apámé is- The Death of the Cinema and My Father’s Too

izraeli-francia vígjáték, filmdráma

Egy apa és fia a mozi segítségével próbálja befagyasztani az időt. Bár az apát nem öntik el érzelmek az utolsó napjaival kapcsolatban, fia elszakad a valóságtól, és kétségbeesetten próbálja apját hősként látni.

Vetítés:

November 27., Szombat; 19:15; Művész

November 28., Vasárnap; 17:00; Puskin

November 29., Hétfő; 20:00; Online

Ny:heber; f:magyar-angol; h:103p



Asia

filmdráma,

Annak ellenére, hogy együtt élnek, Asianak alig van kapcsolata lányával, Vikával. A megszokott életük felborul, amikor Vika egészsége elkezd romlani. Asiának lépnie kell, hogy olyan anyává váljon, amilyenre Vikának oly nagy szüksége van.

Vetítés:

November 26., Péntek; 17:30; Művész

November 24., Szerda; 20:00; Online

Ny:héber, orosz; f:magyar-angol; h:85p



Hol van Anne Frank? - Where is Anna Frank?




belga-luxemburgi-francia-holland-izraeli történelmi film

Amszterdam központjának hangulatos téli utcáin járunk, valamikor a közeljövőben. Anne Frank képzeletbeli barátnője, Kitty varázslatos módon életre kel a ma múzeumként működő Anne Frank-házban. Nem tudja, hogy barátnője már nem él: Anne keresésére indul. A világhírű naplót is magával viszi, ezért hamar a nyomába szegődik a rendőrség is. Kitty kalandjai során egyre többet megtud a múltról és Európa jelenéről is.

Ari Folman lenyűgöző erejű, sajátos látványvilágú animációja a cannes-i filmfesziválon debütált. Egyszerre történelmi dráma, kalandfilm, szerelmesfilm és társadalomkritika, amely új szemszögből, gyönyörűen és érzékenyen meséli el Anne Frank elmondhatatlanul szomorú, egyes pillanataiban mégis rengeteg humorral teli történetet.

Bemutató dátuma: 2022. április 14.

Vetítés:

November 28., Vasárnap; 13:15; Puskin

Ny:angol; f: magyar; h:99p

 

A-terv- Plan A

német-izraeli thriller, filmdráma

“Ők megpróbáltak elpusztítani minket, most mi jövünk!”

Egy végnapjait élő iparvidéken Mao egy raklapjavító üzem és egy tehergépkocsi-szerviz muzulmán tulajdonosa. Egy nap elhatározza, hogy mecsetet nyit.

 Vetítés:

November 27., Szombat; 15:00; Puskin

November 28., Vasárnap; 20:00; Művész

December 1., Szerda; 20:00; Online

Ny:angol; f:magyar; h:109p



A kóser csók - Kiss me before it blows up

német-izraeli vígjáték



“Drága kisunokám, itt nem lesz leszbikus esküvő egy német sikszével, érted!”

Amikor két izraeli nő beleszeret egy német nőbe, illetve egy palesztin férfiba, káosz üti fel a fejét. Maria Németországból Tel-Avivba utazik, és amikor megérkezik szerelme, Shira lakásába, egy, a lánykérést illető aprócska ballépés mitikus méreteket öltő romantikus utazássá terebélyesedik. Találkozásukat követően mindkettőjük családja a közös, ám eltérően megélt történelmi múlt és a kétségbeejtő közös jövő kilátásai között kezd vergődni, és közben a másik szerelmespár is szembesül egy olyan töréssel, amelyet csak a romantika hidalhat át. És ekkor megérkezik Shira könyörtelen, független, komisz nagyanyja, Berta, hogy a végsőkig próbára tegye a szeretet és a konfliktuskezelés határait. Hogy alakul a szerelmesek sorsa, akik nem illenek össze, de mégis összetartoznak?

Vetítés:

November 25., Csütörtök; 19:00; Puskin

November 27., Szombat; 17:15; Művész

Ny: angol, német, héber, arab; f:magyar; h:101p



Szinonimák - Synonyms

francia-izraeli-német vígjáték, filmdráma,

Egy izraeli fiatalember Párizsba szökik, hogy elmeneküljön nemzetisége elől, és ebben a megbízható francia-izraeli szótár van segítségére. A 2019-es Berlinalén ez az alkotás kapta a legjobb filmnek járó Arany Medve díjat.

Vetítés:

November 28., Vasárnap; 19:00; Puskin

Ny: francia, héber, angol; f:magyar-angol; h:123p




A negyedik ablak- The Fourth Window

életrajzi dokumentumfilm

A boldogtalan családok krónikása Amos Oz sikertörténete mögött kettős tragédia rejtőzött. 12 éves volt, mikor édesanyja öngyilkosságot követett el, néhány évvel halála előtt pedig lánya megvádolta, hogy testileg és lelkileg is erőszakos módon nevelte és minden kapcsolatot megszakított vele. A filmben utolsó életrajzírójával létrejött beszélgetéssorozat, irodalmi részletek és az író életének fontosabb szereplőivel létrejött beszélgetések mesélik el Amos Oz utolsó történetét.   Yair Qedar, a „The Fourth Window” rendezője a vetítés után mesél az Amos Oz izraeli regényíróról szóló lenyűgöző és mélyreható dokumentumfilmjének elkészítéséről, amely az író kettős tragédiáját tárja fel a szerelem és a sötétség érzékeny portréjaként.

A beszélgetést Dr. Roni Dorot, a Haartezben megjeleno Documania blog írója moderálja. A program az Izraeli Kulturális Intézet és a Héber Nyelvi Központ együttműködésben valósul meg.

Vetítés:

November 23, Kedd; 19:00; Puskin

Ny: héber; f: magyar-angol; h:86p