2018. szeptember 13., csütörtök

Gilad Hekselman és a ZuperOctave Budapesten

Szeptember 11-én adott koncertet az izraeli Giald Hekselman és új triója a SuperOctave a Budapest Jazz Clubban. A koncerten a pár napja megjelent albumukat az Ask for Chaos-t mutatták be.

Hekselman is, mint sok más, jelentős izraeli jazz komponista, Izraelből Amerikába ment tanulni, karriert építeni. Jelenleg is New Yorkban él, de ez nem tartja vissza attól, hogy időről-időre a hazai közönség elé lépjen. Ebben az évben már másodszor hallhattuk Budapesten.

Az új lemezen elektronikus progresszive gitár szólók mennek át a acid funk-ba hogy végül a crossover jazz dallmhullámain megérkezzenek a klasszikus vonalhoz visszatérő gitár, bőgő felálláshoz. A dalok a világban egyre aggasztóbb politikai tendenciákra szeretné zeneileg felhívni a figyelmet. Mindezt úgy, hogy végig megőrzi a harmóniát, a melódikusságot, mintha ezzel próbálna kiutat mutatni a káoszból.


2018. szeptember 7., péntek

Shana Tova 5779!




Rosh Hashana köszöntő


Ahogy a zsidó új évet fogadjuk (תשע"ט), reménnyel és imádsággal tekintünk az együttműködés, a barátság, a zsidó egység, valamint a népek és az emberek közötti megértés jövője felé. Ez egyben a személyes gondolatok és imák ideje a szeretteink, családunk, barátaink, szomszédaink számára. Hozzon az új év egészséget, boldogságot és sikereket közösségi és egyéni törekvéseinkben!

A Rosh Hashana, az újév és a Yom Kippur közötti napok a bűnbánat és a lélekkeresés napjai. Ezalatt az időszak alatt közel kerülünk lelkiismeretünkhöz, értékeinkhez és hitünkhöz. Az elmúlt év, valamint annak közösségi és egyéni eseményei legyenek számunkra világítótornyok a jövő személyes és közös eredményességéhez.

A most véget érő év folyamán Izrael és a zsidó világ Izrael függetlenségének 70. jubileumi évét ünnepelte. Ez a kronológiai állomás nem csupán izraeli vagy zsidó ünnep, hanem fontos mérföldkő a nemzetközi közösség számára is, hiszen Izrael független, legitim, valamint jelentős tényezővé vált a régiójában és azon túl is. Izrael lett a zsidó élet központja, az innováció, a kreativitás, a leleményesség forrása az egész világ számára. Kezdjük az új évet a zsidóság Izrael iránti támogatása melletti újbóli elköteleződésével, valamint Izrael és a diaszpóra közötti kötelék gazdagításával.

Az új év különleges jelentősséggel bír Magyarország számára is; a rendszerváltás és a demokratikus átmenet, valamint a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvétele pontosan 30 évvel ezelőtt történt. Az elmúlt év a két ország közötti kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének és fejlődésének éve volt, a következő pedig ugyanolyan sikeresnek ígérkezik,  mint az előző.

Rosh Hashana egy új év születését szimbolizálja imádságaival, álmaival, kívánságaival és vágyaival. Mutassanak ezek  utat életünk és munkánk számára a történelem, valamint a zsidó élet és civilizáció generációi által ránk hagyott ösvényen. Nézzünk szembe az élet kihívásaival közösen és egyénileg, legyünk hűek értékeinkhez és a lelkünkhöz, legyünk továbbra is fény nem csak a nemzet, hanem saját magunk számára is. שנה טובה, Shana Tova!


Yossi Amrani
Izrael Állam magyarországi nagykövete




Rosh Hashana greetings

As we usher a new Jewish year (תשע"ט) we look forward with hope and prayer to a future of cooperation, friendship, Jewish unity and understanding between nations and people. It is also a time of personal thoughts and prayers for our loved ones, family, friends, neighbors. May the new year bring good health, happiness, and successes in our collective and individual endeavors.

The days between Rosh Hashana, new year and Yom Kippur are days of repentance and soul searching. During this period, we can get closer to our conscience, values, and believes. The year past and its events, communal and personal, should be our light tower into a future of personal and collective achievements.

During the outgoing year Israel and the Jewish world has celebrated the 70th jubilee year of Israel’s independence. This chronological landmark is not just an Israeli or Jewish success, but an important landmark for the international community as Israel became an independent, legitimate state and a serious power/factor in its region and beyond. Israel has turned into a center of Jewish life and a source of innovation, creativity, ingenuity for the global community. Let’s start the new year with a renewed commitment to Jewish support of Israel and the enrichment of the bound between Israel-diaspora.

The new year has special meaning for Hungary as well: Hungarian revolution and democratization as well as resumption of diplomatic relationship between our two countries became a reality exactly 30 years ago. The last year has been a year of development and progress in the bilateral relationship between the two countries and the next year promises to be as successful as the last one.

Rosh Hashana symbolizes the birth of a new year, with it prayers, dreams, wishes and expectations. May these guide our life and work on the path inherited throughout history and generations of Jewish life and civilization. May we stand up to the challenges of life collectively and individually, may we be true to our values and our spirit, may we continue to be not only a light to the nation, but a light to ourselves as well. Shana Tova. שנה טובה, Shana Tova!


Yossi Amrani
Ambassador of the State of Israel to Hungary


2018. szeptember 4., kedd

L1danceFest - lényeg az együttműködés

Az újévi előkészületek idején sem maradunk izraeli kultúra nélkül. Az idén 17. alkalommal megrendezett, nemzetközi L1dnaceFest-en, három alkalommal lépnek színpadra az izraeli kortárs tánc képviselői. 




A szeptember 4-9. között megrendezésre kerülő fesztivál fő mottója a partnerség. A különböző műhelymunkákon, stúdióelőadásokon résztvevő művészek, koreográfusok, táncosok a közös alkotás, előadás lehetőségeit járják körül. 

A fesztivál nyitó előadása a táncos, koreoráfus Shira EVIATAR (IL) Rising című darabja, amely két különböző – jemeni és marokkói – kulturális tudással rendelkező test találkozását mutatja be. A két táncos (Shira Eviatar és Anat Amrany) célja, hogy az előadás során ráleljenek egy közös pontra az etnikus/tradicionális illetve a konkrét/jelen idejű test között, ezáltal érve el a hagyomány absztrakcióját. Shira Eviatar koreográfusként igyekszik a kortárstánc fókuszába beemelni a mizrahi (judeo-arab) kultúrát, felhívni a figyelmet a szefárd tradícionális táncokban rejlő lehetőségekre. 



Szeptember 5-én Lior Lazarof és Chen Nadler mutatja be közönség előtt először most készülő darabját, az ABC and the Studies of the Stars-t. Liort tavaly az L1 Egyesület rezidensből állandó taggá választotta. A stúdióelőadásként bemutatásra kerülő darabban, a két előadó az újra-egymásratalálás örömét és kihívásait járja körül. Az előadás zenéjét Gryllus Ábris szerezte.

Gil Kerer és Korina Fraiman Nice to Beat You című darabját szeptember 7-én, pénteken este a Trafóban lehet majd megtekinteni. Az előadás során a két táncos, koreográfus a férfi-női kapcsolatok érzelmekkel teli, nem mindig zökkenőmentes világát igyekszik feltérképezni. A darab, a 2017-es MASH jeruzsálemi koreográfus-versenyen az L1 Egyesület különdíját nyerte el. Az est második felében az izraeli táncosokat egy litván koreográfia követi majd: Alise Madara Bokaldere - The Translation of My Eyes. 


2018. augusztus 29., szerda

Izraeli filmek a 14. BuSho Rörvidfilm Fesztiválon


Tegnap hivatalosan is elkezdődött az idei BuSho nemzetközi rövidfilm fesztivál. A versenyprogramok ma délután kezdődnek a Puskin moziban, mintegy 24 ország részvételével. Izrael idén Nadav Shlomo Giladi alkotásával képviseli magát a filmes megmérettetésen. A szervezők Izrael Állam függetlenségének 70. évfordulója alkalmából, augusztus 30-án külön programként, retrospektív vetítést tartanak a fesztivál elmúlt 10 évének legjobb izraeli munkáiból.

Az öttagú előzsűri 64 rövidfilmet válogatott be az idei versenyprogramba, melyből 43 fikciós, 16 animációs valamint 5 kísérleti film. Az alkotásokat a fesztivál három napja alatt, egy órás blokkokban tekinthetik meg az érdeklődők. A központi helyszín a Puskin mozi, az esti ismétlő vetítések az Art+ Cinemákban lesznek elérhetők.

Nadav Shlomo Giladi, Across the Line (Me'ever Lakav) című filmjében Hananel, egy fiatal, vallásos zsidó fiú siet haza szombaton amikor egy véletlen találkozás Mundirral, a palesztin stoppossal nem várt kavarodást okoz az életében. Ezek a váratlan események azonban rengeteg mindent tanítanak neki párbeszédről, barátságról, szeretetről.


A rendezővel, a csütörtöki, izraeli retrospektív vetítés után, a Puskin mozi nagytermében lehet beszélgetni a filmről, illetve az izraeli rövidfilm mai helyzetéről. A különleges izraeli vetítés részletes programja a fesztivál honlapján olvasható.

A fesztivál az Izraeli Nagykövetség támogatásával jött létre.


2018. augusztus 24., péntek

Avishai Cohen koncert a Zsidó Kulturális Fesztiválon


Avishai Cohen és triója megkerülhetetlen jelenség a nemzetközi jazz palettán. A hazánkban eddig három alkalommal fellépő bőgős, basszus gitáros, most augusztus 29-én, a 21.Zsidó Kulturális Fesztiválon fogja szórakoztatni a nagyérdeműt.

2011-es első fellépésekor akkora volt az érdeklődés, hogy a koncerttermen kívül is monitorokat kellett elhelyezni, így az is elkaphatott valamit a benti hangulatból, aki nem fért be. Nem csoda, hiszen, amit Avishai triójától hallhatunk a színpadon az nem csupán egy egyszerű jazz előadás. Zenéjükben egyszerre jelenik meg a klasszikus jazz, a Steve Wonderes funk, a ladinó népdalok de olykor még a Police-t eszünkbe juttató rockos vonulat is. Avishai pedig rendszerint tele van energiával. Szinte mindenen játszik egy koncert alkalmával, ami a kezébe kerül. Tavaly megjelent albumán, az 1970-en pedig már énekel is.

Triója csak nagyjából állandó. Ahogy őt pályája kezdetén Chick Corea indította el, Avishai is igyekszik teret adni fiatal tehetségeknek. Amig tavaly a MÜPÁ-ban, a jelenleg New Yorkban játszó, izraeli Nitai Herskovits-csal lépett fel, addig idén a zongoránál a szintén nagyon tehetséges, azeri Elchin Shirinov hallható majd. A doboknál, a már ismert Itamar Doarit láthatjuk játszani, a triót pedig a MÁV szimfónikusok vonósai kísérik.

Reméljük a zenészeknek idén is sikerül táncraperdíteniük az amúgy ültetett dohány utcai közönséget.


A koncert az Izraeli Nagykövetség támogatásával jött létre.

2018. július 31., kedd

Israeli artists at Sziget Festival


The Sziget Festival is more than just music! The programs of #IsraelinSziget contain dance, filmscreening and art of light installation as well.
Learn more about the Israeli artists at #IsraelinSziget!

If you are interested in the Israeli music, you can get a blast at the concerts of Borgore and Asaf Avidan on the A38 Stage. You can learn more about the traditional rhythm at the concert of Jewish Monkeys on the World Music Stage. You can explore the music of the new stars such as Omer Netzer, The Paz Band, Sol Monk & Jenny Penkin on the Europe Stage, or at the concert of the winner of the Israeli Europe Talent Contest.

Borgore concert, 12 August, 3:00–4:00





Asaf Avidan concer, 10 August, 23:45–1:30


In the Caravan Tent, the Alaev Family introduces the  Tajik-Jewish minority by a concert and a documentary as well. If we are talking about films, do not miss the Cakemaker movie that will be screened in the Magic Mirror.



In the Theater and Dance Tent, you can see two choreographies of Roy Assaf - who is becoming more and more popular - entitled Girls and Boys. This play focuses on the uniqueness of the two sexes.  “If you were God” is a duet between Martin Harriague and Shani Cohen and presents what you would create first if you were God.


If you want to relax between the shows, you should visit the Forever Young! light installation of OGE Group. Your grimaces will be screened on the face of a giant baby.



Have fun @SzigetFestival and #IsraelinSziget!





Izraeli fellépők a Sziget Fesztiválon

A Sziget Fesztivál sokkal több, mint zene. Az #IsraelinSziget programjában tánc, filmvetítés és fényinstallláció is helyet kap.

Az izraeli zene iránt érdeklődők kitombolhatják magukat Borgore és Asaf Avidan koncertjén az A38 színpadnál. Megismerhetik a tradicionálisabb ritmusokat a Világzenei Színpad Jewish Monkeys koncertjén. Felfedezhetik legújabb kedvencüket az Európa Színpadon Omer Netzer, The Paz Band, Sol Monk & Jenny Penkin, vagy akár az izraeli Europe Talent Contest nyertesének fellépésén.

Borgore koncert, 2018. augusztus 12., 3:00–4:00



Asaf Avidan koncert, 2018. augusztus 10., 23:45–1:30

A Karaván Sátorban fellép a tadzsikisztáni zsidó kisebbséget képviselő Alaev Family, valamint az érdeklődők megtekinthetik az életüket bemutató dokumentumfilmet is.

Ha már a filmeknél tartunk, nem maradhat ki a felsorolásból a Cakemaker című film, melyet a Magic Mirror filmprogramjának részeként vetítenek le.

A Cakemaker című film világszerte nagy sikert aratott 

A Színház- és Táncsátorban az egyre nagyobb nemzetközi hírnévnek örvendő Roy Assaf két koreográfiáját mutatják be, Girls és Boys címmel, mely az egyes nemek sajátosságaira fókuszál. Színpadra lép Martin Harriague és Shani Cohen francia-izraeli páros duettje is, ami If you were God címmel azt boncolgatja, hogyan zajlana életünk teremtőként.

Az előadások között lazításként ajánlott meglátogatni az OGE Group Forever Young! fényinstallációját, ahol saját grimaszaikat vetíthetik egy óriás csecsemő arcára.


Jó szórakozást kívánunk a Szigeten és az #IsraelinSziget programokon!



Israeli artists at Sziget Festival

The Sziget Festival is more than just music! The programs of #IsraelinSziget contain dance, filmscreening and art of light installation as well.
Learn more about the Israeli artists at #IsraelinSziget!

If you are interested in the Israeli music, you can get a blast at the concerts of Borgore and Asaf Avidan on the A38 Stage. You can learn more about the traditional rhythm at the concert of Jewish Monkeys on the World Music Stage. You can explore the music of the new stars such as Omer Netzer, The Paz Band, Sol Monk & Jenny Penkin on the Europe Stage, or at the concert of the winner of the Israeli Europe Talent Contest.

In the Caravan Tent, the Alaev Family introduces the  Tajik-Jewish minority by a concert and a documentary as well. If we are talking about films, do not miss the Cakemaker movie that will be screened in the Magic Mirror.

In the Theater and Dance Tent, you can see two choreographies of Roy Assaf - who is becoming more and more popular - entitled Girls and Boys. This play focuses on the uniqueness of the two sexes.  “If you were God” is a duet between Martin Harriague and Shani Cohen and presents what you would create first if you were God.

If you want to relax between the shows, you should visit the Forever Young! light installation of OGE Group. Your grimaces will be screened on the face of a giant baby.

Have fun @SzigetFestival and #IsraelinSziget!